koala a karácsonyfán
Facebook/1300koalaz

A koala, aki betört egy lakásba, felmászott a karácsonyfára, majd megkóstolta

Az biztos, hogy a 2020-as évét feldobta a családnak. Szerencsére a karácsonyfa nem ízlett neki, és pusztítást se végzett a házban.


Átlagos szerdának indult az ausztrál McCormick-család napja. Nemrég díszítették fel az idei karácsonyfájukat, aminek mindegyik ágán ezüst, kék és rózsaszín díszek ragyogtak – egészen szerda délutánig. Történt ugyanis, hogy a család utolsó tagja, a 16 éves Taylah is elhagyta a adelaide-i otthonukat délután három környékén. Szokásos rutin: meggyőződött róla, hogy a kutyájuk kint van a kertben, a hátsó ajtókat bezárta és a lámpákat is leoltotta mindenhol. Aztán három óráig üres volt a ház, benne egyedül a frissen díszített karácsonyfával.

Azonban nem csak a családnak tetszhetett meg a dekoráció. Mikor 6 óra környékén közösen visszaérkeztek, beengedték a kutyát, aki egyenesen a karácsonyfához csaholt, és zavartan szimatolni kezdett körülötte. A kutya megérzései jók voltak, ugyanis egy váratlan vendég csüngött unottan a fán:

egy fiatal koala.

Taylah édesanyja, Amanda McCormick elsőre nem is értette az egészet, azt hitte, hogy a gyerekek viccelték meg a családot egy plüsskoalával.

Aztán nem maradt kétség, hogy valós dologról van szó, mivel

az apró koala elkezdte majszolni a műfenyőt.

Facebook/1300koalaz

Az újdonsült karácsonyfadísz láthatóan nem zavartatta magát, és halálos nyugalommal ücsörgött a fán, amíg a család ki nem találta, hogy mit csináljanak. Végül feltárcsázták az egyik koalákra szakosodott állatvédő szervezetet, akik elsőre kiröhögték őket, mivel nem hittek nekik – később azért kimentek, és szabadon engedték a világ legnyugodtabb betörőjét.

Amúgy nem egy vandál koaláról volt szó, mivel az égősor összekuszálásán és a díszek leverésén kívül nem okozott nagyobb kárt. Sokkal nagyobb balhét csinált az a két mosómedve, akik egy komplett bankot raboltak ki az évszázad bankrablásán.

Egyébként valószínűleg nyitva maradhatott egy ajtó, ahol a kis koala kényelmesen beballaghatott.


A figyelmetekbe ajánljuk