Volán mögé ült egy koala, miután tömegkarambolt okozott
Nem adta könnyen magát.

Dél-Ausztrália legforgalmasabb autópályáján próbálkozott meg átkelni egy koala, ami miatt majd egy tucat autó ment egymásnak. A koala nem illetődött meg a felforduláson: hidegvérrel mászkált az összeütközött autók között, és eszébe sem jutott elhagyni a bűntett helyszínét.

A forgalom végül szinte teljesen leállt, és a koccanó sofőrök hajtóvadászatba kezdtek, hogy elkapják az autók között cirkáló koalát. A The Guardian beszámolója szerint egy férfi sofőr volt az első, aki megállította autóját, hogy reggel 7 előtt megpróbálja kimenteni az állatot. Ezután a kocsiját hátulról eltalálták, ami láncreakciót váltott ki. Végül a leghátul lévő Nadia Tugwell vette kezébe az irányítást, és besegített az egyik hölgynek, aki az erszényest próbálta becserkészni. Tugwell már máskor is mentett meg koalákat, ezért értette a dolgát, és egy kis kergetőzés után a kabátjával becsomagolta, majd a kocsijába ültette.

Végül az autós kaland sem volt eseménytelen. Míg a helyi állatmentőkre vártak legalább egy órát, a koala szó szerint a kezébe vette az irányítást, és beült a volán mögé. A frissen kinevezett sofőr annyira megrémítette Tugwellt, hogy kénytelen volt kiugrani a kocsiból, amíg új társa a kormánnyal babrált.

Végül az állatmentők megérkeztek, a koala még itt is bepróbálkozott, és menekülőre fogta és a hátsó ülés felé vette az irányt, de végül egész nyugodtan megadta magát. Később már sértetlenül szabadon engedték a vadonba, ahol valószínűleg jót röhögött barátjával, aki még tavaly majszolta el egy család karácsonyfáját.


A figyelmetekbe ajánljuk