Születésnapját ünnepli Géza, a Fővárosi Állat- és Növénykert tapírja
Boldog születésnapot, Géza!


25 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert tapírja. A jeles napról az Alapítvány a Budapesti Állatkertért szervezet számolt be Facebook-oldalán.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy Géza szerepel a jelképesen örökbe fogadható állatok listáján.

Az örökbefogadás során az állat természetesen az intézményben marad, a tulajdonjogot továbbra is az állatkert gyakorolja.

A folyamat minimális összege 10 ezer forint, mellyel a felajánló egy évig nevelőszülője a kiválasztott állatnak, kap egy támogatói oklevelet, egy fotót az állatról, illetve meghívót a Nevelőszülők Találkozójára – utóbbit ősszel szoktál megrendezni.

Géza 1996. május 19-én született, a Fővárosi Állatkertbe öt évvel később, 2001-ben érkezett meg a Szegedi Vadasparkból.

Fajtáját tekint közönséges tapír. Dél-Amerika északi részétől Brazília déli, valamint Argentína északi részéig fordul elő. A felnőtt példányok elérhetik a 250 kilogrammos tömeget, fogságban pedig akár 35 éves korokig is elélnek. Sebezhetőként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján.

A figyelmetekbe ajánljuk