Most már hivatalos: a Sziget Fesztivál is elmarad idén nyáron

Most már hivatalos: a Sziget Fesztivál is elmarad idén nyáron

Sajnos csak 2022 nyarán „Szigetelhetünk" legkorábban.



Ahogy arról beszámoltunk, a Sziget szervezői várni szerettek volna a döntéssel, mi szerint megtartják a fesztivált vagy sem. Egy hónappal ezelőtt Kádár Tamás a Sziget ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy vannak megállapodásaik előadókkal és zenekarokkal, ám egyelőre nem tudni, lesz vagy nem lesz 2021-es Sziget Fesztivál. Most azonban nem jó hírekről számolt be.

„Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről"

–kezdte Kádár Tamás.

„Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk"

– mondta, majd hozzátette, hogy a jövő évi szezont úgy várják, mint még eddig soha.

A terveik szerint a rendkívül hosszú szünet után, nagy visszatéréshez méltó rendezvényekkel várják a látogatókat.

Kádár azt is elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét iszonyatosan megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig mindenkit ellehetetlenített.

Ettől függetlenül bíznak abban, hogy a jövő nyár ismét a nagy közös bulikról, a felejthetetlen élményekről, és nem utolsó sorban a szabadságunk ünnepléséről szól majd.

„Ha 2020-as jeggyel rendelkezel, és jövő nyáron is velünk szeretnél bulizni a Sziget Fesztiválon, nem kell semmit tenned. A 2020-ra vásárolt jegyedet automatikusan átvisszük 2022 nyarára. A jegyed mellé pedig egy ajándék kreditet is kapsz a hűségedért"

olvasható a fesztivál legújabb videójának leírásában.

(Index)

A figyelmetekbe ajánljuk