Egy alattomos sirály úgy lovagolta meg a társa hátát, hogy arra nincsenek szavak

Egy alattomos sirály úgy lovagolta meg a társa hátát, hogy arra nincsenek szavak

Újabb pofátlan madár került elő.

Legjobb tudásunk szerint igyekeztünk a különböző szárnyasok különböző vad történeteiről beszámolni. Valamiért elemükben voltak az utóbbi hónapokban, és szerencsénkre bőven szolgáltak alapanyaggal. Csak az utóbbi időkben mutattunk már be szadista hattyút, aki egy kis település lakóit terrorizálja, de Billy is megér egy misét, aki a járókelőket gyalázza megállás nélkül.

Most egy újabb versenyző indulna a legrohadékabb madárnak járó elismerésért. A Twitteren kezdett el terjedni egy felvétel, – már majdnem hárommillióan láttak –, amin két sirály látható eléggé alá- és fölérendelt viszonyban.

Ugyanis az egyik sirály nemes egyszerűséggel szörföztette magát a társa hátán, és szemrebbenés nélkül vitette volna magát végtelenségig.

A klasszikus potyautas valószínűleg igazi királyként gondolt magára, miközben hű alattvalója fuvarozza. A történet vége szerencsére, hogy a fuvarozó sirály végül föleszmélt, és keményen odacsípett a pofátlanságért.

A felvételt egyébként holland felhasználó töltötte fel a Twitterre, és kísértetiesen hasonlít a zsarnoki gém esetével, aki szörfdeszkaként használt egy vízilovat.


A figyelmetekbe ajánljuk