Nehéz időszak elé néz Roger Federer

A 20-szoros Grand Slam győztes svájci világklasszisra újabb műtét és hosszú kihagyás vár.


Roger Federer térdét rövid időn belül harmadjára is meg kell operálni, a valaha élt egyik legeredményesebb teniszező ezután hosszú hónapokig tartó kényszerpihenőre számíthat – írja a CNN.

Egy vasárnapi Instagram posztban így nyilatkozott a sérülésével kapcsolatban:

Az orvosok sajnos azt mondták, hogyha közép- és hosszú távon jobban akarom érezni magam, akkor műtétre lesz szükségem, ezért úgy döntöttem, hogy bevállalom. Sok hétig csak mankóval fogok tudni járni, majd hónapokig a játékból is ki fogok maradni.

-mondta.

Egészséges akarok lenni. Később is futni akarok és reményt akarok adni magamnak, emellett mindenképp formába szeretnék lendülni.

- tette hozzá.

Realista vagyok, ne értsetek félre. Tudom, hogy ebben a korban milyen nehéz még egy műtét után talpra állni.

–folytatta.

Federernek a 2020-as Australian Open után több mint egy évet kellett kihagynia, miután kétszer is megoperálták a térdét. Idén visszatért a Roland Garrosra, ám a harmadik körben vissza kellett lépnie, míg Wimbledonban a negyeddöntőig jutott. Az eredeti tervek szerint hazáját képviselte volna a 2021-es tokiói olimpián, ám a verseny előtt bejelentette, hogy a rossz állapotban lévő térde miatt mégsem tud elindulni.

A figyelmetekbe ajánljuk