Berecz Zsombor próbálhatta ki a világ első, hazai tervezésű okos vitorlásruháját

Tucatnyi nemzetközi textilkonferencia, két évnyi tervezés és fejlesztés, hónapokig tartó terméktesztelés és finomhangolás – így született meg a vitorlás közösség bevonásával a 878 professzionális vitorlásruházat, amely dupla innovációt rejt magában. Különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig szinte ismeretlen anyagból (grafén) készült a ruházat, másrészt a termékek olyan digitális megoldásokkal vannak felszerelve, melyre szintén nem volt példa a világ vitorlássportjában.


Nemzetközi textilkonferenciák, hónapokig tartó termékfejlesztés és javítás, összesen két évnyi tervezés és fejlesztés és a vitorlás közösség bevonása – ezekre volt szükség a világ első olyan professzionális vitorlásruhájának megszületéséhez, mely dupla innovációt rejt magában. Technológiai szempontból a vitorlássport az elmúlt években robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, amelynek eredményeként a hajók sebessége a korábbi többszörösére nőtt. A versenyzők ruházata azonban meglepő módon nem fejlődött ugyanilyen dinamikusan – erre már csak a sportolók védelmének optimalizálása miatt is szükség lett volna –, ezért ezt a problémát eddig leginkább kezdetleges módon oldották meg a vitorlázók.

Az első okos vitorlásruha a világon

Hála azonban a 878 hazai tervezésű, fejlesztésű és gyártású prémium termékeknek ez a probléma is megoldódni látszik. A márka első termékeinek megálmodása során a vitorláskabát és az overál újragondolása volt a cél az elérhető leginnovatívabb anyagok és modern technológiák használatával, a ruha minden egyes, apró részletére kiemelt figyelmet fordítva – mindezt úgy, hogy a vitorlásközösség a tervezési folyamat minden lépésében részt vett.

De vajon milyen termékekből áll az innováció digitális része?

Egyrészt az úgynevezett On-Board-Unitból – mely szintén 878 termék –, amit a hajó navigációs rendszeréhez csatlakoztathatunk, a másik pedig a kabátban elhelyezett digitális kijelző, melyekre az On-Board-Unit bluetooth kapcsolattal továbbít előre kiválasztott adatokat.

A sportolóknak a rendszer telepítéséhez le kell tölteniük egy mobilapplikációt, amelynek segítségével kiválaszthatják, hogy a csapat számára melyik adatsort kívánják beállítani a kabátjukba helyezett kijelzőre. A különböző feladatokat ellátó csapattagok (kormányos, navigátor stb.) számára ráadásul különböző adatokat tud az edző vagy a csapatkapitány beállítani, így mindenki a számára legfontosabb adatsorhoz fér hozzá folyamatosan. A telepítést és beállítást követően már sem az applikációra, sem a mobiltelefonra nincs szükség, a kijelző automatikusan csatlakozik az OBU-hoz és automatikusan szolgáltatja a verseny során az adatokat. Az 5.4" kijelző széles betekintési szöggel rendelkezik, és az UV-védelemmel ellátott, csillanásmentes felületnek köszönhetően erős napfényben is jól látható, ráadásul kényelmes, hajlékony kivitelben került beépítésre a kabátba.

„Egyszerűnek hangzik, mégis összetett volt a feladat: kényelem, funkcionalitás, innovációs kihívások és biztonság, ezeket kellett egyszerre megoldani. De ezzel nem értük be, jól is kellett kinéznie a terméknek: ragaszkodtunk az első osztályú dizájnhoz. Csak a kapucnit, ami a fej számára szabad mozgást biztosít, és egyben a legikonikusabb eleme a ruházatnak, hónapokig tervezte csapatunk"

mondta Papp István, a 878 alapító ügyvezető igazgatója, aki maga is aktív vitorlázó.

A világ első okos vitorlásruháját a világ- és Európa-bajnok vitorlázó, Berecz Zsombor próbálhatta ki először, aki a ruha számos egyedi tudását tesztelte: a gyártók olyan zsebmegoldást valósítottak meg, amelynek köszönhetően a ruhán keresztül is fel lehet venni a telefont, és akár üzenet is küldhető, anélkül, hogy a vízálló zsebből ki kellene venni a készüléket.

Fontos a dizájn

A tervezőcsapat nem érte be annyival, hogy a ruha egyedi anyagból készült, valamint, hogy technológia szempontból okosnak számít, alapvető elvárás volt az is, hogy megjelenése elegáns legyen: minden elemét egyedi anyag-, szín- és formaválasztás jellemzi, ezzel friss dizájnszemléletet hozva a vitrolásruhák világába.

„Az lebegett a szemünk előtt, hogy ha ebben a ruhában végigsétál valaki egy olasz kikötőben, akkor a többiek ne tudják levenni róla a szemüket. Meggyőződésem, hogy ez olyan jól sikerült, hogy nem csak hogy így van, de a ruhák láttán még a köztudottan dizájn érzékeny olasz vitorlázók is csettintenek majd egyet"

– mondta el Majer Lilla, a 878 vezető tervezője.

A testreszabás nem csupán szófordulat

A vitorláskabát és overál gyártását a világ- és Európa-bajnok vitorlázó 3D-s tesztszkennelése előzte meg, ami biztosítja, hogy a ruha tökéletesen testreszabott legyen, és ezáltal jelentősen hozzájáruljon a sportolói teljesítményhez.

Vitorlázás közben továbbá a beépített érzékelők nyomon követik a test tényleges állapotát, az összecsukható képernyők adatokat gyűjtenek a külső környezetből: a szélből, a levegőből, a vízből és az összes intelligens mérőeszközből, a telefontól a hajó navigációs rendszeréig.

Frissítés: Augusztus 3-án Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes lett! Gratulálunk!


A figyelmetekbe ajánljuk