Mindannyian másképp választjuk ki új lakóhelyünket: van, akinek kifejezetten szüksége van a nagyvárosi hangulatra, de sok embernek a zöldövezet közelsége számít leginkább. Egy dologban viszont általában mindannyian egyetértünk: a nyugalom mindennél fontosabb. És hogy melyik a világ húsz legnyugodtabb városa? Mutatjuk!


Az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint a Z generációs felnőttek 46%-a érzi úgy, hogy a világjárvány kezdete óta megromlott a mentális egészsége. Ez a szám az X generáció esetében 33 százalék, az Y esetében 31 százalék, az 1945 és 1965 között születettek körében 28 százalék, az 1945 előtt születettek esetében viszont már csak 9 százalék.

Mivel a környezet, amelyben élünk, nagy szerepet játszik a mentális egészségben, az izlandi légitársaság, az Izlandair segítségével létrejött kutatás során a tudósok azokat a városokat próbálták megtalálni, ahol az emberek a legnagyobb nyugalomra lelhetnek. A légitársaság különböző források felhasználásával értékelte a világ különböző pontjait, és összeállította a 20 legpihentetőbb város listáját.

Az első helyen a norvégiai Bergen (borítóképünkön) áll, mely leginkább a nagyon alacsony forgalmi torlódásoknak (13%), az alacsony fény- és zajszennyezésnek (25), valamint a magas, 83 éves várható átlagéletkornak köszönhetően landolt a dobogó legfelső fokán.

A világ legnagyobb belvárosi parkjának otthont adó ausztráliai Perth végzett a második helyen, majd az izlandi Reykjavik következett, amely részben a természeti szépségekkel körülvett fekvésének köszönhetően ért el magas pontszámot.

\u200bAusztr\u00e1lia, Perth

Ausztrália, Perth

Nathan Hurst/Unsplash

\u200bIzland, Rejkjavik

Izland, Rejkjavik

Annie Spratt/Unsplash

Ha a lista egészét nézzük, Ausztrália kifejezetten erősen szerepelt: Brisbane, Melbourne és Sydney is szerepel a listán, így összesen négy város került be a legjobb 20 közé, míg Új-Zéland három várossal szerepelt a listán. Három amerikai város is felkerült a listára: Dallas, Houston és Washington D.C. a 18., 19. és 20. helyen szerepel.

Egyes\u00fclt \u00c1llamok, Washington D.C.

Egyesült Államok, Washington D.C.

Andy Feliciotti/Unsplash

Íme a teljes lista:

  1. Bergen, Norvégia
  2. Perth, Ausztrália
  3. Reykjavik, Izland
  4. Helsinki, Finnország
  5. Wellington, Új-Zéland
  6. Zürich, Svájc
  7. Brisbane, Ausztrália
  8. Melbourne, Ausztrália
  9. Stockholm, Svédország
  10. Auckland, Új-Zéland
  11. Oslo, Norvégia
  12. Sydney, Ausztrália
  13. Koppenhága, Dánia
  14. Tel-Aviv, Izrael
  15. Christchurch, Új-Zéland
  16. Toronto, Kanada
  17. San Jose, Costa Rica
  18. Dallas, USA
  19. Houston, USA
  20. Washington D.C., USA
A figyelmetekbe ajánljuk