Rangsorolták a világ legélhetőbb városait – Európa visszacsúszott

Auckland

Rangsorolták a világ legélhetőbb városait – Európa visszacsúszott

Az Economist Intelligence Unit (EIU) egy év kihagyás után ismét listázta 140 nagyváros életminőségét, amelyet 30 pontból álló szempontrendszer alapján rangsoroltak. Többek között a politikai és társadalmi stabilitást, a közbiztonságot, az egészségügyet, az oktatást, a kultúrát, a környezetet, illetve az infrastruktúrát is figyelembe vették. Európa nagyot zuhant.


A koronavírus-járvány eléggé felforgatta a korábbi rangsort: az EIU listája legutóbb 2019-ben jelent meg (a világjárvány miatt a 2020-as év kimaradt), akkor 2018 után ismét Bécs végzett az első helyen. Azonban az osztrák főváros jócskán lecsúszott, csupán a 12. helyet szerezte meg.

Ugyanígy járt Melbourne is, aki Bécs mellett évek óta a az első helyekért küzdött. Az ausztrál főváros idén a kilencedik helyig csúszott vissza.

Ezzel szemben Új-Zéland fővárosa, Auckland földrajzi helyzetének köszönhetően az élre ugrott, és a legélhetőbb városként rangsorolták. Ehhez hozzájárult, hogy a pandémia alatt meghozott szigorú határzár segített a koronavírus-járvány megszüntetésében, ami jelentősen javított az itt élők életminőségén - írja a The Guardian

Európára nézve nem kedvező hír, hogy top tízbe Új-Zéland, Japán és Ausztrália városai mellett csupán két európai város került be; mindkettőt Svájc adja: Zürich és Genf a hetedik és nyolcadik helyen.

„A városok világszerte ma már kevésbé élhetőek, mint a járvány kezdete előtt. Az olyan régiókat, mint Európa pedig különösen súlyosan érintette a helyzet"

– indokolta az EIU

A legkevésbé élhető város most is Szíria fővárosa, Damaszkusz lett. A lista alja a nigériai Lagos és Pápua Új-Guinea fővárosa, Port Moresbyvel folytatódik.

A világ legélhetőbb városai 

1. Auckland, Új-Zéland

2. Osaka, Japán

3. Adelaide, Ausztrália

4. Wellington, Új-Zéland

5. Tokió, Japán

6. Perth, Ausztrália

7. Zürich, Svájc

8. Genf, Svájc

9. Melbourne, Ausztrália

10. Brisbane, Ausztrália

A világ legélhetetlenebb városai 

1. Damaszkusz, Szíria

2. Lagos, Nigéria

3. Port Moresby, Pápua Új-Guinea

4. Dakka, Banglades

5. Algír, Algéria

6. Tripoli, Líbia

7. Karacsi, Pakisztán

8. Harare, Zimbabwe

9. Douala, Kamerun

10. Caracas, Venezuela


A figyelmetekbe ajánljuk