A Jupiteren látható Nagy Vörös Folt egy kavargó anticiklonális vihar, a Naprendszer legnagyobb ilyen jellegű vihara, ami elég nagy ahhoz, hogy az egész bolygónk beleférjen. Most egy új elemzés kimutatta, hogy a folt pereme körüli szelek rejtélyes módon felgyorsultak.


A Hubble űrteleszkóp által gyűjtött adatok segítségével a kutatók 2009 és 2020 között vizsgálták a vihar mintázatát, és ez idő alatt 8 százalékos szélsebesség-növekedést mértek a külső peremén.

Ez minden egyes évben, amikor a méréseket végezték, óránként valamivel kevesebb mint 2,5 kilométeres növekedést jelent, ugyan nem hatalmas, de jelentős, és csak a Hubble által rögzített nagy felbontású képek miatt mérhető.

Amikor először láttam az eredményeket, azt kérdeztem: van ennek értelme? Ilyet még senki sem látott. De ez olyasmi, amire csak a Hubble képes. A Hubble hosszú élettartama és folyamatos megfigyelései teszik lehetővé ezt a felfedezést"

– nyilatkozta Michael Wong, a berkeley-i Kaliforniai Egyetem bolygókutatója.

A kutatók egy újfajta adatelemzési megközelítést állítottak össze a következtetéseikhez: modellező szoftverek segítségével akár több tízezer különböző szélvektort (egyedi irányokat és sebességeket) értékeltek minden egyes alkalommal, amikor a Hubble képes volt lefényképezni a Jupitert.

Most, hogy a vihar szélén lévő színes felhők az óramutató járásával ellentétes irányban elérik az óránkénti 640 kilométeres sebességet, a következő kérdés az, hogy mi okozza a gyorsulást, s erre nincs könnyű válasz.

Néhány lehetőséget azonban a tanulmány és az összegyűjtött adatok kizártak: sem a környező légkörből érkező szélnyírás változását, sem a hőmérséklet változását a különböző magasságokban nem tartják felelősnek. A kiváltó ok egyelőre elkerüli a szakembereket.

Ezt nehéz diagnosztizálni, mivel a Hubble nem látja túl jól a vihar alját. Bármi, ami a felhők teteje alatt van, láthatatlan, de ez egy érdekes darabja a kirakósnak, amely segíthet megérteni, mi táplálja a Nagy Vörös Foltot, és hogyan tartja fenn az energiáját"

– mondta Wong.

A csillagászok a 17. század óta figyelik a Jupiter legfelismerhetőbb jellegzetességét, és 1878 óta folyamatosan rögzítik a megfigyeléseket. Ez idő alatt egyre körkörösebbé vált, valamint egyre kisebb lett.

És bár a Hubble űrteleszkóp csak 170 kilométernél (106 mérföldnél) nagyobb objektumokat képes észlelni, ez még mindig fantasztikusan nagy felbontást jelent, ha az űr feltérképezéséről és a Jupiteren történő események feltérképezéséről van szó.

(ScienceAlert)

A figyelmetekbe ajánljuk