Eladó az eredeti Barbie-ház, ahol az igazi Barbie is élt

Eladó az eredeti Barbie-ház, ahol az igazi Barbie is élt

Egészen máshogy néz ki, mint a legtöbben gondolnák.

A Barbie játékbabákat nem kell senkinek bemutatni. A játék 1959-ben indult útjára, majd két év után, 1961-ben csatlakozott hozzá párja, Kent is. A divatbabák ötletgazdája Ruth Handlert volt, az „eredeti Barbie" pedig lánya, Barbara, aki a papírbabákat felnőtt ruhákba öltöztette gyerekkorában – innen jött az ötlet.

Sok Barbie-rajongó gondolhatja úgy, hogy a család otthona is átvette a rózsaszín, csillogós stílust, ahol életnagyságú Barbie-szobrok sorakoznak. Pedig nem.

Az IN szúrta ki, hogy a Mattel játékgyártó cég egykorialapítóinak volt otthona eladásra kerül, amelyet bárki meg is vehet, ha elég mélyen a zsebébe nyúl. Az ingatlant még Nicole Sassaman belsőépítész vásárolta meg Handler lányától 2012-ben 2 millió dollárért, és az értékét jócskán felturbózta.

A Los Angeles-i luxuslakásban többek között három háló és három fürdőszoba található, és a padlótól egészen a mennyezetig érő ablakokon élvezhetjük Century City kilátását – mindez 300 négyzetméteren.

És a lényeg:

a Sassaman által felújított otthont 10 millió dolláros eladási árért hirdették meg, azaz nagyjából 30 milliárd forintot kell kipengetni a Ruth-család egykori otthonáért.


A figyelmetekbe ajánljuk