térkép analóg fényképező

Ilyen volt egy utazás harminc évvel ezelőtt

Az internet és az általa létrehozott modern technológia sokak számára – pláne akik a 20-30 évvel ezelőtt is aktívan kirándultak, barangoltak a világ különböző országaiban – felismerhetetlenné tette az utazást. Régen az utazás azt jelentette, hogy magunk mögött hagyjuk az ismerős dolgokat, és fejest ugrunk az ismeretlenbe. Érkezzenek a dolgok, amik megváltoztak a digitalizáció óta.


Kapcsolattartás

Az internet nélküli utazásoknál nem volt nyomás, hogy állandó kapcsolatban legyünk az ismerőseinkkel. Manapság, amint a legtöbb utazó megérkezik a szállodába, az első szó, ami elhagyja a száját, hogy:

De ugye van Wi-Fi és mi a jelszó?

Akkoriban a képeslapok kiválasztása és megírása fontos kommunikációs rituálé volt, ennek a varázsa azonban napjainkban teljesen elhalványult. S végül is ki és miért venné a fáradtságot, hogy elmenjen a helyi postahivatalba, hogy hazaküldje a leveleket. Talán az igazi romantikusok, de feltehetőleg nincs sok belőlük.

Emlékek

Az analóg kamerák korszaka. Nem készített senki több száz képet mindenről és mindenkiről, hiszen ez még a digitális korszak előtti időszak volt, és tudták jól, hogy a hazaérkezés után fizetni kell a fényképek előhívásáért.

Ismerkedés

Napjainkban az utazás közben könnyű a telefonunkba menekülni, hogy elkerüljük az esetleges kellemetlen helyzeteket, amikor egyedül vagyunk. Ám azokban az időkben, amikor még nem volt kéznél a technológia, az utazás azt jelentette, hogy a szociális készségeken kellett dolgozni, és erőfeszítéseket kellett tennie az embereknek ahhoz, hogy kapcsolatokat teremtsenek.

A tájékozódás

Az internet előtt mindenki a maga módján utazott. Lehet, hogy lemaradtak olyan nevezetességek vagy éttermek, amelyeket ma már az Instagramnak és a világhálónak köszönhetően kihagyhatatlannak tartanánk. Az utazás igazi kaland volt. Impulzív és spontán. S természetesen nem voltak GPS-ek, így a szinte teljesen átláthatatlan térképekről kellett az embereknek tájékozódniuk.


A figyelmetekbe ajánljuk