Egy új tanulmány szerint a szakítás előtt álló felek nyelvezete megváltozik.


A kutatók egymillió Reddit posztot elemeztek ahhoz, hogy megvizsgálják, milyen a szakítás előtti nyelvezet. Publikációjukban arra jutottak, hogy nem csak azzal a féllel beszélnek másképp a szakítás előtt állók, akivel együtt vannak, hanem mindenki mással is. A nyelv megváltozása általában a szakítás hetében csúcsosodik ki és a következő hat hónap alatt fokozatosan vált vissza a megszokottra.

Vajon mi változik a nyelvben? A szakemberek azt találták, hogy a névmások változnak a leginkább szakítást megelőzőleg ─ ez a változás viszont nem tűnik fel nekünk. Érdekesség tehát, hogy az emberek nem is biztos, hogy tudnak arról, szakítani fognak, egy kutató viszont már előttük tudhat róla.

A szavak használatának megváltozásában nem számít, hogy ki fog szakítani, mindkét félnél észlelhető a változás, ami egy érzelmi, pszichológiai fordulatot jelez. A névmások közül az „én" és „mi" kezd el gyakoribbá válni, a szakítás előtt továbbá csökken az elemző gondolkodás. Az „én" gyakori használata a kutatók szerint depresszióra is utalhat, tehát egy olyan, mindent elöntő szomorúság érzésre, amitől nem tud másra gondolni az egyén, csak saját magára.

A vizsgálatot egyébként 6803 ember posztjai alapján készítették. A résztvevő egyének benne voltak a r/BreakUps nevű alfórumban, tehát átestek egy szakításon, a szakembereknek csak vissza kellett keresniük a korábbi posztjaikat más fórumokból. Ezeket egy szövegelemző program segítségével dolgozták fel, a nyelvezetben való változás a posztok tartalmától függetlenül észlelhető volt.

Ez nem az első kutatás, ami bizonyítja, hogy a szakítás bejósolható. Egy egészen megdöbbentő, 2000-ben indult kutatásban párokat figyeltek meg beszélgetés közben. Ezután 14 éven át követték őket, a kezdeti beszélgetésük elemzése 93 százalékos pontossággal jósolta be szakításukat. A pszichológusok szerint mostmár a technológia révén is tanulmányozhatjuk a szakítás folyamatát és ez új utakat nyit a tudományban.

(Forrás: Sciencealert)


A figyelmetekbe ajánljuk