A főiskolai végzettséget gyakran a személy gondolkodási, tanulási és alkalmazkodási képességének jelzőjének tartjuk, emiatt említjük meg beszélgetésekben azt, ha van egyetemi képesítésünk.
Az utóbbi években rohamosan megnőtt az egyetemisták száma a világon, emiatt ez a státusz veszített jelentőségéből, olyannyira, hogy sok esetben csak az alapképzésen felüli képesítéssel lehet érvényesülni.
Ugyanez igaz a szépségre is. Darwin gondolatát követve, ha mindenki olyan szép lenne, akár a Dávid szobor, a vonzerő veszítene erejéből. Ez esetben az eltúlzott testrészekre vágynánk.
A státuszszimbólumok ezekben az esetekben azért veszíthetnek erejükből, mert az ember könnyen megszokja azt, ami körülveszi őt. Ebből akar kimenekülni, változatosságot szeretne. Ám a verseny miatt nem csak különlegeset, hanem a legjobbat akarja magának. Ilyen a nagyon vonzó partner és nagyon kiváló tanulmányi eredmény kitűzése is.
A versenyről tanúskodik az is, hogy amikor embereket kérdeznek arról, elfogadnának-e egy fizetésemelést, igent mondanak rá. Ám amikor azt kérdezik, hogy elfogadnák-e az emelést úgy, hogy a kollégáik négyszeres emelést kapnak, nemleges választ adnak. Innen látszik, hogy a státusz jelzése nem logikus és nem objektív, másokhoz képest szeretnénk jobbak lenni, ami relatív.
Mik lehetnek a partneren és végzettségen kívül státuszszimbólumok? A nyelvészek kimutatták, hogy a középosztálybeli emberek beszélnek a legválasztékosabban. Ez azért lehet, mert ők szoronganak a legjobban státuszuktól, az intellektuális megszólalások pedig státuszjelzőek lehetnek.
Amikor továbbá egy könyv szerzője sorolja fel rangos címeit, hasonló okokból legyünk körültekintőek. Akik igazán kiérdemeltek egy státuszt, nincs szükségük erre. Stephen Hawking például nem írta ki a Phd végzettségét neve mellé.
Beleillik ebbe a sorba az a kutatás is, mely szerint az alacsonyabban értékelt egyetemek disszertációi több szakzsargont tartalmaznak. Az alacsony státuszt próbálják a hallgatók ellensúlyozni a szakmai nyelvezettel, mivel jobban törődnek azzal, hogy lenyűgözzék a szakmabelieket.
Érdekesség, hogy van, aki úgy jelzi státuszát, hogy valamilyen ellenkező dolgot jelez. Az önirónia lehet ilyen például. Ez magasabb státuszúaknál jól működik, ám alacsonyabb státuszúak helyzetén csak ront. A magasabb státuszúak könnyebben megengedhetik maguknak a gúnyolódást. Képzeljünk el például egy kevésbé vonzó férfit, aki aláássa magát valamilyen viccel. A reakció rombolhatja az önbizalmát, ezért számára kockázatos lehet a státusz ellenkezőjének a bizonygatása.
(Forrás: Psychologytoday)
