Ilyen hatással van ránk a káromkodás

A káromkodás segíthet abban, hogy sikeresebben megbirkózzunk az érzelmeinkkel.


Minden ember tudja, hogy a káromkodás illetlenség, mégis számtalanszor használjuk a mindennapokban. A szitkozódás különösen olyan szituációkban fordulhat elő, amelyek felett alig vagy szinte egyáltalán nincs kontrollunk, vagy amelyek csalódást okoznak nekünk, sőt akár egy igazán megterhelő nap is kiválthatja.

A pszichológusok szerint a káromkodásnak jelentős szerepe van stressz csökkentésében, hiszen ezzel redukálhatjuk a ránk nehezedő pszichés nyomást. Így pedig megóvhatjuk a lelki és testi egészségünket egyaránt.

Egy 2011-es brit kísérlet során kiderült, hogy akár fájdalomcsillapító hatással is bírhat a csúnya beszéd. A szakértők azt kérték a résztvevőktől, hogy tegyék a kezüket egy jeges vízbe. Az egyik körben nem beszélhettek csúnyán, míg a másikban igen. A káromkodás mellett sokkal könnyebben kibírták a kellemetlen érzést, mint amikor ezt nem tehették meg. A vizsgálat tehát kimutatta, hogy nem csupán érzelmi reakciót válthat ki, hanem adrenalinlöketet is adhat a testünknek.

Persze itt is a mértéken van a hangsúly. Azok a személyek, akik napi szinten rendszeresen káromkodnak és a szókincsük alapvető elemei a trágár szavak, azoknál nem érvényesülnek ezek a hatások.


(Házipatika)

A figyelmetekbe ajánljuk