A koffein még sincs hatással az alvásra?
Svájci és osztrák kutatók szerint a rendszeresen kávézó fiatalok ugyanolyan jól alszanak, mint azok, akik nem kávéznak.

A kávé emberi szervezetre gyakorolt hatása megosztja a tudományt. A napokban napvilágot látott egy olyan hír is, miszerint rendszeres fogyasztásával elkerülhetjük a szívelégtelenséget, tehát napi egynél több csésze kávé segíthet a szívproblémák megelőzésében. Míg mások szerint ártalmas lehet a vérnyomásunkra.

A koffein pedig jól ismert élénkítő alkaloid, melyet legtöbben azért fogyasztanak, hogy elűzzék fáradtságukat. Eddig úgy vélték, hogy a koffeinfogyasztás hatással lehet az alvásra, ám a legújabb kutatás szerint nem zavarja meg álmunkat.

A Bázeli Egyetem vezette svájci-osztrák kutatócsoport projektjében húsz fiatal, egészséges ember vett részt, akik közül mindenki rendszeres kávéfogyasztó volt. Az alanyok tíz napon keresztül naponta kétszer koffeintablettákat vettek be, a következő tíz napban pedig placebót. Az alváslaborban végzett agyhullám-mérésekkel megállapították, hogy a fiatalok mindkét időszakban ugyanolyan mélyen aludtak.

Tehát az alvásmélység és a koffein bevitel között nincs összefüggés.

Ám egy különös különbséget észrevettek: a kávé nélküli 10 napban a szürkeállomány térfogata nagyobb volt, mint akkor, amikor a résztvevők koffeintablettát fogyasztottak. Ez a változás természetesen ideiglenes, ugyanis a szürkeállomány képes magától helyreállni, ha az illetők lemondanak a koffeinről. Carolin Reichert, a kutatás vezetője szerint az eredmények nem egyértelműen jelentik azt, hogy a kávéfogyasztásnak negatív hatása van az agyra, éppen ezért szükséges a további kutatás.


(Házipatika)

A figyelmetekbe ajánljuk