A Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámába készült interjú mellett a legendás magyar fotográfust számára fontos képekről, színészekről és a jövőről kérdeztük. Miniinterjú Keleti Évával.
Mikor bánta meg a legjobban, hogy lemaradt egy pillanat megörökítéséről, ami soha nem térhet már vissza?
Nagyon sok ilyen fordul elő sajnos egy fotográfus életében. Ha van egy olyan pillanat, amit meg szeretnék örökíteni, és az extázis hatására nem reagálok elég gyorsan, vagy technikailag nem állok rá készen, és lekések róla, akkor az a kép nem születik meg. Nem tudom visszaküldeni a balettművészt, hogy táncolja el újra a jelenetet, mert soha többé nem lesz ugyanolyan. Egyben ez a gyönyörűsége is a fotográfiának: nem véletlenül hívják a pillanat művészetének.
Melyik a kedvenc képe a táncművészet világából, és miért?
A Levegőben című kép, amikor 12 táncos összefonódva, Bach zenéjére és Fodor Anti koreográfiájára táncol. Egyetlen lánynak van lent a lába – a többiek mind repülnek.
Volt olyan pillanat a színészek magánéletéből, amiről úgy döntött, hogy túl intim, és végül nem örökítette meg, vagy nem publikálta az elkészült fotókat?
Mezey Mária színésznőről készítettem képeket, amikor már ágyban fekvő beteg volt, nem tudott felkelni. Emlékszem, a szobájában lévő lámpán fecskék voltak, és ezekhez a fecskékhez énekelt. Nagyon szép kép lett, ami számomra az elmúlást jelenti. Megígértem neki, hogy nem fogom közölni, és ezt máig is tartom.
Melyik az a fotó, amihez különösen nagy akaraterőre volt szüksége?
A fotográfia számomra mindig öröm. Ha egy-egy kép készítése sok munkával vagy nehézségekkel is járt, azt az ember elfelejti. Csak az öröm tárgya marad meg az elkészült fénykép formájában.
Hamu és Gyémánt / Bácsi Róbert László
Kik azok a fiatal tehetségek, akiket nem ismerhetett volna meg, ha nem kezd újra fotózni pár évvel ezelőtt?
Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila. Színházba járó ember vagyok, feltűnt a tehetségük a színpadon, ezért is szerettem volna róluk egy fotót készíteni, és ennek köszönhetően találkoztunk végül.
Melyik az a kép, amiért különösen hálás, hogy elkészülhetett, miután újra fényképezőgépet ragadott?
A Tenki Rékáról és a férjéről, Csányi Sándorról készített kép nagy ajándék számomra, hogy elkészülhetett. Az igazi meglepetés Tenki Réka volt: lenyűgöző, hogy egy ember tehetsége hogy tud a megjelenésén, az arcán, a viselkedésében tükröződni. Ha nem tudtam volna, ki ő, és az utcán találkozunk, akkor is biztos lettem volna benne, hogy ő egy különleges képességű ember: a mosolya, a szeme egészen megkapóan nagyszerű.
Akkor tehát nem bánta meg, hogy újra fényképezni kezdett, és ezzel párhuzamosan a digitális fotózást is megtanulta. Mire van szükség ahhoz, hogy újra és újra változni, változtatni tudjunk, vagy valami számunkra teljesen újba belevágjunk?
Nagyon egyszerű: kíváncsiságra és arra, hogy akarjunk is változtatni, és ez a változás soha ne negatív legyen, hanem mindig előremutató és pozitív. Hinnünk kell a jövőben, és csak akkor tudunk hinni benne, ha szeretnénk is ezt a jövőt építeni.
Hosszabb interjúnkat a fotográfussal megtalálod a Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámában, ahol többek közt arról beszélgettünk, miért fontos egy fotós számára az empátia; mennyivel nehezebb vagy könnyebb ma színészeket fotózni, mint 40-50 évvel ezelőtt; valamint, hogy mi változott az életében annak hatására, hogy közel 90 éves korában úgy döntött, megtanul digitálisan is fényképezni.
A magazin megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.
