téli menedék

Négy karácsonyi horrorfilm, ha a szeretet ünnepén kicsit borzonganál

Az olyan filmek, mint a Csendes éj, halálos éj és a Szörnyecskék a karácsonyi horror klasszikusai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a filmkészítők az utóbbi években nem tartották fenn ennek az időszaknak a hátborzongató hangulatát. Ehhez a listához nem tekintünk messzebbre, mint 2015, annak érdekében, hogy megtaláljuk a legújabb ünnepi horrorokat.


Téli menedék

A rendezőpáros, Veronika Franz és Severin Fiala(Jó éjt, anyu!), akik Sergio Cascival közösen írták a forgatókönyvet, a pszichológiai kínzások áradatát zúdítják ránk ebben a pusztító történetben.

A film egy Grace nevű szekta túlélőjéről (Riley Keough) szól, aki alig várja, hogy vőlegényével (Richard Armitage) és annak gyerekeivel (Jaeden Martell, Lia McHugh) tölthesse a karácsonyt, még akkor is, ha az ünnepeket egy elszigetelt faházban kell tölteniük egy hóvihar közepén.

A gyerekek Grace-t hibáztatják az anyjuk haláláért, mivel az asszony öngyilkos lett, miután az apjuk közölte, hogy el szeretne válni és összekötné az életét egy másik nővel. A végzet légköre lengi be ezt a filmet, ahogy a főszereplőnő, aki egyedül maradt az ármánykodó gyerekekkel, kezd beleesni a kabinlázba, miközben a múltjának emlékei élénken kísérteni kezdik.

Fekete karácsony

Egyetlen remake vagy reboot sem tudná felülmúlni az 1974-es eredetit, ám legújabb 2019-es Fekete karácsony sokkal jobban sikerült, mint a 2006-os próbálkozás, és önmagában véve elég szórakoztató is. A filmet Sophia Takal rendezte és April Wolfe-fal közösen írta a forgatókönyvet, így pedik sikerült némi feminista érzékenységet vinni ebbe „diáklányok, akiket az ünnepek alatt egy zaklató fenyeget történet" aktualizált változatába.

A karácsonyi horrormese

Ez az antológiafilm – amelyben a történetek nem önállóak, hanem egymásba fonódnak – Bailey Downs havas kisvárosába visz minket karácsony estéjén, ahol a város különböző lakói hamarosan megtudják, hogy a szeretet ünnepe egy valóságos horror.

Van itt egy csapat gyerek, akik egy kísértetjárta iskola pincéjében nyomoznak bűnügyi dokumentumfilmjükhöz, egy kapzsi család, amely spontán látogatást tesz egy gazdag öreg néninél, és egy másik család, amely magánterületre téved, hogy ellopjon egy karácsonyfát, egy másik történet pedig a Mikulásról szól, aki egy zombi manó lázadásával foglalkozik, és feltűnik még William Shatner is, aki egy részeges helyi rádiós műsorvezetőt játszik.

Krampusz

Ha már a krampuszoknál tartunk, a 2015-ös Krampusz határozottan hemzseg a hátborzongató rémségektől. Michael Dougherty meglepően jó színészgárdát verbúvált össze, így az Adam Scott és Toni Collette főszereplésével készült mozi igazán izgalmas. A történetből pedig megtudhatjuk, hogy milyen, amikor egy család erőszakos figyelmeztetést kap a karácsony igazi értelméről.

A figyelmetekbe ajánljuk