A visszaszámolás megkezdődött: hamarosan kezdődik a 30. Budapesti Borfesztivál (x)
Borkultúra

A visszaszámolás megkezdődött: hamarosan kezdődik a 30. Budapesti Borfesztivál (x)

1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország ikonikus borfesztiválja a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt.

Kezdetben szerények voltak a körülmények, félénken mosolyogtak egymásra a néhány standban helyüket kereső borászok és kezdő borfogyasztó közönségük. Aztán szép lassan kibontakozott egyfajta igény a minőség és a tudás iránt:

elkezdtünk figyelni rá, hogyan fogjuk a borospoharat, mikor, milyen bort és legfőképp kivel fogyasztunk, milyen hőmérsékleten bontunk vendégeinknek otthon palackot.

Mindezt az egyre gyakoribb boros eseményeken, borfesztiválokon, borvacsorákon tanultuk meg, megértettük, mit is jelent a borkultúra. A Borfesztiválon személyesen is megismerhettük hazánk legkiválóbb borászait, kifinomult ízlést, bátorságot, trendet és a hagyomány tiszteletét tanultunk tőlük. Ők pedig figyeltek minket, borfogyasztókat, lesték az arcunkat egy-egy új tétel kitöltésekor, kikérték a véleményünket, várták felmerülő igényeinket, hogy évről-évre még szebb, még kiválóbb borokkal örvendeztethessenek meg minket.

Borkultúra

A Budapest Borfesztivál kiválóan vizsgázott az elmúlt 30 évben, hiszen a szerény körülményeket pazar környezet, a félénk mosolyokat felszabadult szórakozás, az óvatosan alakuló kapcsolatokat mély barátságok váltották fel. A törzsközönség tudja, mit jelent szikrázó napsütésben romantikázva, perzselő kánikulában az árnyékot vadászva, vagy szúró esőben gumicsizmában egy faház oldalához simulva borozgatni, beszélgetni, örülni egymásnak.

Ők tudják, mikor kell jönni, ha fergetegeset akarnak bulizni a tömegben, vagy épp egy kellemes délutánt szeretnének eltölteni kábító jazzre vagy ismerős dallamokat rejtő népzenére ringatózva.

Évente negyven-ötvenezren élik át először vagy sokadjára a Borfesztivál különös, felejthetetlen hangulatát. A harminc éve tartó önfeledt borfesztiválozás az elmúlt évben ugyan picit megtorpant, de az erős baráti kötelékeknek, a rugalmas és korrekt üzleti kapcsolatoknak, a bor iránti szeretetünknek köszönhetően idén talán együtt koccinthatunk egymás és saját magunk egészségére a harmincadik, jubileumi Budapest Borfesztiválon, amelynek fő támogatója a SPAR Magyarország Kft.!


A figyelmetekbe ajánljuk