A sült zabkását reggelire, uzsonnára és desszertként is fogyaszthatjuk.


Havas Dóra receptjéhez a következő hozzávalókra lesz szükség:

  • 20 dkg zabpehely
  • 10 dkg török mogyoró
  • 50 g nádcukor
  • ½ tk. só
  • ½ tk. őrölt fahéj
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 tojás
  • 2 dl almaszósz
  • 1 dl tej vagy almalé
  • 2 ek. olvasztott vaj + a forma kikenéséhez
  • 5 dkg étcsokoládé

Az elkészítéshez tegyük a zabpelyhet, az összetört török mogyorót, a cukrot, a fahéjat, a sót és a sütőport egy nagy keverőtálba. Ezután verjük fel kissé a tojást és keverjük ki a tejjel, vagy almalével, az almaszósszal és az olvasztott vajjal. Ezt adjuk hozzá a száraz hozzávalókhoz, és dolgozzuk alaposan össze.

A masszához a végén hozzákeverjük a darabokra vágott csokoládét is, majd vajazzunk ki egy hőálló tálat és töltsük meg a masszával. 175 fokra előmelegített sütőben süssük az édességet 40 perc alatt aranybarnára.

Amikor kivesszük a sütőből, hagyjuk kihűlni a formában. Ezután fogyaszthatjuk is.

(Forrás: Lila füge)


Friss

Gerinces Paleontológiai és Plaeoantroplógiai Intézet /Chen Yu/

Megtalálták a Föld legnagyobb szárazföldi emlősét

A ma ismert állatok eltörpülnének mellette.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Térképre vitték a Balaton legjobb sörlelőhelyeit

A különleges sörök kedvelőinek kedvez az az új online kalauz, amely a legjobb Balaton környéki kisüzemi sörfőzdéket, illetve craft söröket is árusító éttermeket, sörözőket és üzleteket gyűjti össze.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A klíma megfelelő telepítésén nem érdemes spórolni (x)

Egy jó minőségű klíma kiváló választás, ha sok éven át szeretné élvezni a kellemes hőmérsékletet, jó közérzetet otthonában. Ahhoz viszont, hogy a klímája megbízhatóan, hatékonyan és költségtakarékosan működjön, megfelelően kell azt telepíteni.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk