Olcsó alapanyagokból is készülhet mennyei vacsora.



Szecsuáni húsgombóc tojásos rizzsel

Hozzávalók:

  • 4 evőkanál zsemlemorzsa
  • 3 db tojás
  • 2 dl olaj
  • 1 ek szójaszósz
  • 1 ek szezámolaj
  • 100g zöldborsó
  • 4 db újhagyma
  • 500 g darált sertéshús
  • 2 tasak gyors rizs
  • 1 csomag Szecsuáni Csípős Csirke alap (bármelyik márka megfelelő)

Elkészítése:

Főzzük meg a rizst, ez idő alatt pedig gyúrjuk össze a darált húst egy tojással és adjuk hozzá a szecsuáni alapot is, majd hagyjuk állni kb. 15 percet. Negyed óra múlva formázzunk 20 db golyót a masszából. Forgassuk zsemlemorzsába, süssük ki forró olajban, mint ahogy a fasírtot is.

Következő lépés a rizs. A maradék 2 tojást verjük fel, adjuk hozzá a szezámolajat. Egy nagyobb serpenyőben forrósítsunk 2 ek olajat, a megfőtt, lecsöpögtetett rizst pirítsuk meg. Adjuk hozzá a forró vízzel átmosott zöldborsót és a felaprított újhagymát is. Pirítsuk tovább. Majd húzzuk a rizst a serpenyő egyik oldalára, a másik felére öntsük bele a tojást. Hagyjuk így legalább 10 másodpercig, míg a tojás megsül. Törjük szét egy fakanállal és keverjük össze a rizzsel. Ízlés szerint sózzuk és locsoljuk meg kevés szójaszósszal.

Carbonara 

Hozzávalók:

  • 50 dkg spagetti
  • 20 dkg húsos füstölt szalonna
  • 4 dl főzőtejszín
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 dkg parmezán
  • 1 ek vaj
  • só és bors ízlés szerint
  • 2 ek olívaolaj
  • 2 db tojássárgája
  • zöldfűszer a díszítéshez
Elkészítése: A spagetti tésztát feltesszük főni, majd a kockára aprított bacont / szalonnát kevés olajon zsírjára pirítjuk. Ezután egy tálban keverjük össze a 2 tojássárgáját, a tejszínt, borsot, kevés sót, szalonnát, majd reszeljük bele a sajt kb. 2/3-át, legvégül pedig nyomjuk bele a fokhagymát. Ha megfőtt a tészta, kicsit csepegtessük le, majd tegyük vissza az edénybe, amiben főtt és öntsük rá a keveréket, a megpirult szalonnát a kisült zsírral, enyhén forraljuk össze, majd találhatjuk is.


Brassói aprópecsenye

Hozzávalók:

  • 60 dkg sertéslapocka
  • 80 dkg burgonya
  • 1 db kisebb vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • só és bors ízlés szerint
  • 1 ek fűszerpaprika
  • 2 közepes db paradicsom
  • 10 dkg szalonna
Elkészítése: A húst és a szalonnát felkockázzuk, majd a szalonnát zsírjára pirítjuk, a pörcöket kivesszük a serpenyőből, és zsíron nagy lángon dinsztelni kezdjük a felaprított hagymát, majd ha üvegesre pirult, hozzáadjuk a húskockákat. Ha már kapott egy kis színt, szórjuk meg a fűszerpaprikával, keverjük össze, majd adagoljuk hozzá a kockára vágott paradicsomot is. Az összezúzott fokhagymát is hozzáadjuk, és kis lángon, lefedve, időnként megkavarva kb. 60 percig főzzük. Időnként önthetünk alá kis vizet is.

Ha a hús lassan kész, akkor forró olajban kisütjük a kis kockára vágott burgonyát. Majd ha kész a krumpli, akkor a szaftos hússal összekeverjük.



(Receptműhely / Nosalty)


Friss

UFOkról készít dokusorozatot JJ Abrams

A négy epizódos miniszéria címe szimplán csak UFO lesz.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Így működik az agyunk a nappali álmodozás alatt

A pszichológiának vannak válaszai a nappali álmodozásra is.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A klíma megfelelő telepítésén nem érdemes spórolni (x)

Egy jó minőségű klíma kiváló választás, ha sok éven át szeretné élvezni a kellemes hőmérsékletet, jó közérzetet otthonában. Ahhoz viszont, hogy a klímája megbízhatóan, hatékonyan és költségtakarékosan működjön, megfelelően kell azt telepíteni.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk