Daniel Craig tanácsa a következő 007-esnek és 9 cool dolog az internetről

Daniel Craig tanácsa a következő 007-esnek és 9 cool dolog az internetről

Újabb kedd, újabb internetes gyűjtés tőlünk, nektek. Előző héten megtudhattuk, mit tanácsolna Daniel Craig a következő James Bondnak, hogy milyen utat járt be az egykor fekete aranyként emlegetett bors, valamint hogy mi a kulturális háttere a kínai nők gúzsba kötött lábának.



​James Bond tanácsa James Bondnak

Új korszakot köszönt a James Bond-univerzum, Daniel Craig ugyanis utoljára játszotta el őfelsége titkosügynökét a franchise Nincs idő meghalni című filmjében. Arról ugyan egyelőre nincs információ, hogy ki alakítja majd a következő 007-est, a jó tanácsok osztogatásába azonban már most belekezdett Craig.

Hol élünk majd 20 év múlva?

Az emberiség mindig is alkalmazkodott a változó időjáráshoz, és – ha szükség volt rá – olyan területekre költözött, ahol az életet nem veszélyeztette semmi. Az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok azonban fokozatosan nehezítik a tengerpartok mentén élő közösségek életét. De vajon mi lesz a megoldás? Hol élünk majd 20 év múlva?

Az első McDonald's Oroszországban

Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy a szocializmus fellegvárának számító Moszkvába olyan kapitalista cégek betegyék a lábukat, mint mondjuk a McDonald's. A Szovjetunió felbomlásával azonban megnyíltak a kapuk, a legismertebb gyorsétterem-lánc pedig 1990-re meg is nyitotta első éttermét az orosz fővárosban. Az alábbi felvételek a nyitás napján készültek. Egyes városi legendák szerint az étterem előtt álló sor olyan hosszú volt, hogy a leghátul állók valójában azt sem tudták, mire várakoznak.

A fekete arany

Anas Alhajj/Unsplash

Bár a fekete bors ma már a legtöbb éléskamra egyik legalapvetőbb fűszere, volt idő, amikor olyan ritkaságszámba ment, hogy fekete aranyként tartották számon. A fűszer a 15. században kezdte meg világ körüli útját, miután a portugál utazó-felfedező, Vasco da Gama Indiában megismerkedett vele a helyiek révén. De vajon mi kellett ahhoz, hogy az egykori méregdrága fekete bors mára minden konyha polcán megtalálható legyen?

A téglalapforma szerepe az építkezésben

Bizonyára valamennyien észrevettük már, hogy a legtöbb újépítésű lakás külső része téglalap alakú panelekből áll. Ezek néha egyszínűek, néha meg több, de a formájuk sosem változik. A folyamat még a 20. században kezdődött el, és elég érdekes dolog áll a hátterében.

Az első női tetoválóművész

Az alábbi felvételen Maud Wagner, az első ismert női tetoválóművész látható, 1907-ben. Wagner 1877-ben született Kansasban, akrobataként és gumiemberként is tevékenykedett, számos vándorcirkuszban dolgozott. Ezt a képet utólag színezte ki Sanna Dullaway.

A bázisugrók paradicsoma

Norvégia lett a bázisugrók kedvenc helye – a sport a repülőgépek helyett rögzített helyekről történő ejtőernyős ugrást jelenti. Amellett, hogy a bázisugrás az egyik leglátványosabb extrém sport, leginkább az életérzésről, a pillanat megéléséről és természetesen a jelenben való létezésről szól.

A fenyőmag ára

A fenyőmag régóta népszerű árucikk, melynek oka egyedi ízében, hagyományos receptekben való egyszerű felhasználásban és egészségügyi előnyeiben keresendő. Nem is csoda, hogy a világ egyik legdrágább dióféléjéről beszélünk, melynek kilogrammonkénti ára meghaladhatja a 36 ezer forintot. De vajon mi lehet ennek az oka?

A kínai lábkötés

Képzeld el, hogy ötéves korodtól kezdve groteszk szögekbe hajlítják, és időnként eltörik a lábadat – mindezt azért, hogy végtagod ne nőjön nagyobbra annál a bizonyos méretnél, ami megfelel a szépségideálnak. Ijesztő, igaz? Pedig Kínában nagyjából 1000 évig így éltek a nők. Egy teljes évezred totális fájdalomban.

Ki lehetett az első európai az amerikai kontinensen?

Austin Neill/Unsplash

Nem biztos, hogy Kolumbusz Kristóf! Erre enged következtetni legalább is Egy milánói szerzetes által 1345 körül írt dokumentumban, melyben tudósok egy Észak-Amerika atlanti partvidékére célzó utalást találtok. Ha ezt az állítást sikerül alátámasztani, akkor az azt jelenti, hogy az olasz tengerészek 150 évvel megelőzték Kolumbuszt.

A figyelmetekbe ajánljuk