A space satellite hovering above the coastline

Egy kutatás szerint a valóságosnak tűnő, de hamis információkat tartalmazó kamutérképek igen komoly problémát okozhatnak.


A nem pontos térképek problémája gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. Ezek mondjuk többnyire abból eredtek, hogy nehéz lefordítani térképre valódi helyiségeket teljesen pontosan. Ugyanakkor akad olyan is, hogy a térképek védelme érdekében, hogy ne ütközzön szerzői jogokba, elhelyeznek egy-két kamu hegyet vagy egyebet itt-ott.

Sőt akadnak olyan esetek is, amikor egy város a hivatalos térképére rárak valamilyen szimbolikus nem létező helyet. Bár hivatalosan nem létező utcákról, vagy akár közterekről van szó, amolyan mókázásból néha térképekre rákerülnek a közösség tudtával fiktív helyek, amiket akár városi büszkeségekről neveznek el. Ugyanakkor az utóbbi években megjelent egy igen komoly új probléma térképek kapcsán.

Az Egyesült Államok vonatkozó szerve korábban jelezte, hogy Mesterséges Intelligencia segítségével képesek emberek a valódival szinte teljesen megegyező, de téves információt tartalmazó szatellitfelvételeket készíteni, amiket nagyon nehéz felismerni. Ezzel pedig ugye komoly nemzetvédelmi problémákat is lehet okozni, ha a megfelelő emberek a megfelelő pillanatban kamutérképet juttatnak

Egy új kutatás azt vizsgálta, hogy mennyire könnyű hamisítani és mennyire könnyű dekektálni a hamis térképeket, a válasz pedig az, hogy elég könnyen lehet teljesen realisztikus szatellitképeket generálni, felismerni pedig borzasztóan nehéz őket. Éppen ezért szükség lenne valamiféle ellenörző rendszerre, ami ki tudja szűrni a hamisítottat. A mai technológia ugyanis túlmutat már a sima Photoshopoláson.

(Forrás: Big Think)


A figyelmetekbe ajánljuk