Agyunk megjutalmaz minket minden egyes jócselekedetért, amit életünk során teszünk. Legyen az saját étvágyunk, esetleg szexuális igényeink kielégítése, vagy mások megsegítése, agyunk endorfint kezd el termelni, ezzel üzenve, hogy jól tettük, amit tettünk. Jaak Panksepp idegtudós 1998-ban „kereső rendszernek” nevezte el ezt a struktúrát, mely agyunk hét alapvető funkciójának egyikét alkotja, és arra ösztönöz minket, hogy felfedezzünk, kutakodjunk, és túllépjünk a komfortzónánkon – írja a BigThink.
De mi is valójában ez a rendszer?
Olyan célorientált struktúra, amely kitűz egy célt, és különböző jutalmazási mechanizmusokkal rendelkezik a cél eléréséhez. Ez egy évezredes evolúciós mechanizmus, amely az embert kalandvágyra, bátorságra és kockázatkeresésre készteti. A kereső rendszer nélkül még ma is a barlangjainkban ülnénk, megelégedve a minket körülvevő dolgokkal.
Ha azonban nem hagyjuk agyunkat ellustulni, annak minden része gyorsabbá és effektívebbé válik. Minél többször végzünk egy feladatot vagy alkalmazunk egy-egy viselkedésformát, az különböző idegpályákat váj ki és erősít meg. Hiszen gondoljunk csak bele! A legtöbben sosem állunk meg az olvasás, főzés vagy épp sportolás gondolatánál, mindig cselekszünk is. Ennek pedig az az oka, hogy ezeknek a viselkedéseknek az idegi pályáit a rendszeres használat megszilárdította.
Ugyanez a helyzet a kíváncsisággal is: ahogy egy gyermek felnő, biológiája természetes módon jutalmazza őt a legkülönbözőbb kockázatot kereső tevékenységek végzésekor. A kíváncsi és kalandvágyó gyermeknek – és természetesen felnőttnek egyaránt – dopaminjutalmat ad az ilyen tevékenység.
Az, hogy egy gyermeknél ezek a kíváncsisági pályák mennyire lesznek hatékonyak a későbbi életében, az őt körülvevő felnőttektől függ. Ha egy gyermeknek új környezetet biztosítanak felfedezésre, teret a játékra és a kísérletezésre, valamint a kérdésfeltevés és a kutatás szabadságát, akkor később is többet fogja ezt tenni.
Az, hogy mennyire engedjük szabadon játszani gyermekeinket leginkább a nemek között fennálló kockázatvállaló különbségekben mutatkozik meg: kutatások szerint a nők kockázatkerülőbbek, ha pénzügyi befektetésekről van szó, és a férfiak több mint kétszer nagyobb valószínűséggel tesznek fel kérdéseket tudományos konferenciákon. A férfiak vakmerő viselkedésre való képessége elég jól dokumentált.
