élelmiszer bolt bevásárló kocsi

Nem várt dolog történt a magyarok kedvencével

Egyre nagyobb kiváltság a trappista?


Hazánkban elképesztően népszerű a trappista, egyértelműen ez a magyarok kedvenc sajtja. Ennek valószínűleg pedig részben az olcsósága az oka.

Az elmúlt 4 évben volt olyan hónap, amikor a havi átlagbérből 150 kilogramm trappistára is futotta. Viszont 2023-ban ez már egyáltalán nincs így. Most ugyanis ekkora mennyiségű trappista 697 500 forintba kerül, ettől a fizetési szinttől pedig a magyarok többsége nagyon messze áll.

Ez is érdekelhet:A világon csupán két ember ismeri a világ legdrágább sajtjának receptjét

Idén januárban a Központi Statisztikai Hivatal szerint 1 kilogramm trappista 4650 forintba került. Ez jelentős emelkedés (gyakorlatilag duplázódás) az egy évvel korábban mért 2400 forinthoz képest. Sőt, sokáig a 2000 forintot sem érte el az ára – írja az Agrárszektor.

Az elmúlt 4 évben 2021 novemberében volt a legjobb a magyar átlagbér és a trappista sajt árának viszonya. Akkor 150 kilót is lehetett volna venni az akkor 321 ezer forintos fizetésből. A helyzet 2022 elején kezdett el romlani. Mostanra eljutottunk oda, hogy alig több mint 78 kilogramm trappista jön ki az átlagbérből. 150 kilogramm trappista most 697 500 forintba kerül, ezt pedig a magyarok nagy része nem engedheti meg magának.

A figyelmetekbe ajánljuk