
A budapesti nyitás után a világ egyik legnagyobb városában terjeszkedik a Time Out Market
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Lisszabon, Barcelona és Porto után Budapest lesz a negyedik európai város, ahol megnyílik a Time Out Market. A nemzetközi gasztronómiai és kulturális központ szeptember 20-án, szombaton 11:30-kor nyitja meg kapuit a VIII. kerületi Blaha Lujza téren, a felújított Corvin Palace első emeletén.
A Time Out Market koncepciója egyszerű: egy fedél alatt hozza össze a város legizgalmasabb konyháit, italait és kulturális programjait, így nem csoda, hogy New Yorkban hamarosan már a második nyílik meg. Az új, Union Square-i helyszínen hét étterem kap helyet, köztük az olyan amerikai kedvencek, mint a Patty Palace és a Kam Rai Thai. Emellett pedig szabadtéri terasz, élő fellépéseknek otthont adó színpad és egy teljes körű bár is várja a vendégeket.

– mondta Virginia Rector-Birbal, a Time Out Market amerikai alelnöke. A Union Square-i piac minden nap reggel 8-tól este 10-ig tart majd nyitva, és a szervezők ígérete szerint a gasztronómiai kínálat mellett valódi közösségi élményt is kínál.
Ezért azonban nem muszáj átszelnünk az óceánt, hiszen a hazai kínálatban is az ország legjobbjai szerepelnek majd: Rácz Jenő új, antipasti & grill koncepcióra épülő étterme, a M’EAT by Rácz Jenő mellett a LIRA by Essência Restaurant, az autentikus vietmáni konyhát megidéző Hai Nam Pho, valamint az Absolut Bar keretében a világ egyik legismertebb vodkamárkájának exkluzív koktélbárja is látogatható lesz a Corvin Palace első emeletén. Ezeken felül pedig az Anyukám Mondta, a Pingrumba, a 101 Bistro, a Szaletly, a Canteen by Pesti István, a Casa Christa, a Bigfish, a Tuning Burger, a Dreher Tanksör és a Wines of Hungary Bar finomságait is kipróbálhatjuk.
Olvasd el ezt is!