tavaszi tekersz, spring roll

Tavaszi tekercset valószínűleg nem sokan készítenek el otthonukban, sokkal inkább keresnek egy éttermet és házhoz rendelik. Mostanáig! A tésztájához biztos, hogy van otthon minden alapanyag, a tölteléket pedig pillanatok alatt elkészíthetjük.


A tavaszi tekercs egy olyan kínai étel, amit még azok is szerethetnek, akik egyébként nem rajonganak az ázsiai ízvilágért.

Hozzávalók:

  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 40 dkg darált pulykahús (vagy darált csirkemell)
  • 20 dkg káposzta
  • 15 dkg sárgarépa
  • 4 ek szójaszósz
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint (őrölt)
  • 4 ek napraforgó olaj
  • 2 csomag réteslap (20 dkg-os)

Elkészítése:

A hagymát apró kockára vágjuk, majd az olajon megdinszteljük. A répát és a káposztát nagyjából gyufaszál méretűre vágjuk. A húst a hagymához adagoljuk, és megsütjük benne. Ízesítsük. Ha elkészül a hús, adjuk hozzá a répát és a káposztát, amit pár perc alatt félpuhára sütünk. Ezt szójaszósszal locsoljuk meg (kb. 4-5 evőkanálnyi).

Ezután a réteslapokat széthajtogatjuk, 2-3 réteg legyen egymáson. De figyeljünk arra, hogy ne száradjon ki. Nagyjából 15x15-ös négyszögekre vágjuk fel, töltelékből tegyünk a közepére, ezután pedig a két szélét behajtva göngyölítsük fel. Sütőpapírral kibélelt tepsire tegyük, amit olajjal alaposan kenjünk meg, majd forró sütőben süssük aranybarnára.

(Nosalty)

A figyelmetekbe ajánljuk