Pulykatekercsek a karácsonyi asztalra

Az amerikaiak általában egészben sütik a pulykát. Amikor mi, magyarok pulykát sütünk karácsony napján, megtöltjük finomságokkal és feltekerjük a húsát. Mutatjuk a tekercsvariációkat!


Aszalt szilvával töltött pulykamell

A Mindmegetteklasszikus receptje alapján a következő összetevőkre lesz szükségünk a karácsonyi pulykatekercshez (4 főre):

  • 30 dkg aszalt szilva
  • vörösbor
  • 1 kg pulykamell
  • 12 szelet bacon
  • bors
  • 10 dkg sajt
  • 1 db tojás

Először az aszalt szilvákat kell beáztatni a vörösborba, ezután felszeleteljük a pulykamellet. Figyeljünk arra, hogy a végén kiklopfolva tenyérnyi darabokat kapjunk. A húsokat sózzuk, borsozzuk. A bacon szeleteket helyezzük el egy nagyobb darab alufóliára, erre kerülnek a kiklopfolt, fűszerezett pulykamell szeletek. Lereszeljük a sajtot, majd összekeverjük a felvert tojással, ezután ezt is ízesítjük sóval, és borssal. A sajtos masszával megkenjük a pulykamellek közepét. Erre ráhelyezzük a bortól lecsepegtetett aszalt szilvát, és feltekerjük a húst. A tekercs végeit hústűvel összetűzzük. Ezután tegyük hőálló edénybe a töltött pulykamelleket. Előmelegített sütőben, 180 fokon egy órán át sütjük, végül pedig a fóliát levéve addig kell pirítani, amíg a bacon szép piros nem lesz.

Aszalt gyümölcsökkel töltött pulykamell

A Lila Füge, vagyis Havas Dóra karácsonyi pulykatekercséhez rögtön két variációt ajánl fel:

Egzotikus: mangó, ananász, sárgabarack, meggy + vanília, szegfűbors, csili
Hagyományos: szilva, alma (nem szárított) + fahéj, bors, szegfűszeg

Az összetevők (12-16 főre) a következők:

  • 2,5 kg pulykamell filé
  • 40 dkg bacon
  • frissen őrölt bors
  • 8 közepes hagyma
  • 1 közepes zellergumó
  • 10 dkg vaj
  • 1/2 l édes fehérbor
  • 70 dkg aszalt gyümölcs vegyesen, durvára vágva
  • 1 kis csokor kakukkfű
  • 6-8 szem szegfűbors finomra törve
  • 2 tojás
  • 20 dkg fehér kenyér

A recept elkészítéséhez a töltelékhez a vajat először egy nagy lábosba tesszük, felolvasztjuk, és közepes lángon megfonnyasztjuk rajta az apróra vágott hagymát, valamint a nagy lyukú reszelőn lereszelt zellert. Amikor már megpuhultak a zöldségek, hozzáadjuk a fűszereket, és a durvára aprított aszalt gyümölcsöket. Ezt összekeverjük, majd egy percig pároljuk, ezután pedig felöntjük a borral. Amikor felforrt, le is vesszük a tűzről, majd a kakukkfű ágait kiszedegetjük belőle.
A kenyeret kis kockákra kell vágni (csak akkor vágjuk le a héját, ha túl vastag) és össze kell forgatni a gyümölcsös keverékkel. Sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk kihűlni. Felverjük a két tojást, ezután a masszához keverjük őket.

A hússzeleteket megmossuk, papírtörlővel szárazra itatjuk, enyhén megsózzuk (vigyázzunk, mivel a bacon is sós lesz) és borsozzuk. A szeletek közepére hosszában rátesszük a töltelék 1/3-át, feltekerjük, és hústűvel összetűzzük a tekercseket. Baconnel bőségesen be kell fedni a tekercseket. Ezután jöhet a tepsi. A húsokat 160 fokra előmelegített sütőben 1-1 1/2 órán át sütjük meg. Ennél a receptnél is addig kell hagyni a tekercset, amíg a bacon szép piros színt kap. Szeletelés előtt 10 percet kell pihentetni a húst.

Havas Dóra szerint a tekercs

frissen fogyasztva az igazi, melegítve kiszárad."

Vörösáfonyával- és gesztenyekrémmel töltött pulykamell

A Streetkitchen (Vitális Lilla) egyik kiváló receptjében a roládokat vörösáfonyás gesztenyekrémmel kell megtölteni. Ehhez a hozzávalók (4 főre):

  • 400 g pulykamell (egy darabban)
  • 5 ek aszalt vörös áfonya
  • 200 ml fehérbor
  • 200 g főtt gesztenye
  • 1 tk kakukkfű
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 2 ek olívaolaj

A töltött pulykamell elkészítéséhez ebben a receptben is be kell áztatni a gyümölcsöt a borba, ezúttal az áfonyát áztatjuk be a fehérborba fél órára. A pulykamellet ezután középen elfelezzük. Csak annyira vágjuk be, hogy ki lehessen klopfolni a húst. Szétterítjük, letakarjuk folpackkal és kilapítjuk olyan 2 cm vastagra. Leszűrjük az áfonyát és egy aprítógépbe helyezzük a fokhagymával, gesztenyével és kakukkfűvel együtt, sózzuk, borsozzuk, és 1 evőkanál olívaolajat teszünk hozzá, majd leaprítjuk.

A pulykamellet megsózzuk, megborsozzuk. Ezután rákenjük a gesztenyemasszát, úgy, hogy maradjon egy 2 cm-es üres sáv a szélén. A roládot feltekerjük, majd betekerjük alufóliába. A végeit összecsavarjuk, mint egy szaloncukrot. Tehetjük is a tepsire a tekercset. 180 fokra előmelegített sütőben 1 órán át sütjük. Az első recepthez hasonlóan levesszük a fóliát, megkenjük olívaolajjal a tetejét és további 10-15 percig sütjük 200 fokon.

Gombával töltött pulykamell-rolád

Szintén a Streetkitchen (Jancsa Jani) receptje a karácsonyi gombával töltött pulykamell tekercs, amihez szükségünk lesz (4 főre):

  • 300 g gomba (csiperke és laska vegyesen)
  • olívaolaj
  • 50 g vaj
  • 2 ek dijoni mustár
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 25 g parmezán
  • ½ csokor petrezselyem
  • só, bors
  • 2 nagyobb szelet pulykamellfilé (400 g)

A töltelékéhez Jani receptjében az olajon kezdjük el pirítani a felszeletelt gombákat,ehhez hozzáadjuk a vajat, a mustárt, az átnyomott fokhagymát, a reszelt parmezánt, valamint az apróra vágott petrezselymet. Ezt további 5-10 percig a tűzön hagyjuk.

Sózzuk, borsozzuk a pulykaszeleteket, ezután a közepükre halmozzuk a tölteléket. Feltekerjük és megkötözzük őket. A tekercseket egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, kicsit lekenjük olajjal a tetejüket, ismét sózzuk, borsozzuk őket, majd a 200 fokra előmelegített sütőben megvárjuk, míg aranybarnára sülnek.

Szerkesztette: Mircse Andrea

A figyelmetekbe ajánljuk