Háromévesen már saját zöldségvágó késed volt. Emlékszel arra, mikor szerettél bele a főzésbe?
Nem volt ilyen pillanat, mert a főzés mindig az életem természetes része volt. Falusi, gazdálkodó környezetben nőttem fel, ahol mindenki kivette a részét a munkából, a gyerekek is. A Szigetközben, Darnózselin tyúkokat, kacsákat, disznókat tartottunk, műveltük a veteményest, és abból főztünk, ami éppen rendelkezésre állt. A másik nagymamám Mosonmagyaróváron élt, ő korábban szakácsnő volt egy főhercegi vadászházban. Nála egészen más, polgáriasabb konyhával találkoztam. Sokat jártunk együtt piacra, mindent elmagyarázott nekem, mert már egészen kicsiként érdekelt, hogyan készülnek az ételek. Tőle kaptam hároméves koromban azt a kis zöldségvágó kést, ami a mai napig megvan.
Két egészen különböző világ konyháját ismerted meg. Melyik áll hozzád közelebb?
Mindkettőből nagyon sokat tanultam, de az ízlésemet inkább a mosonmagyaróvári nagymamám konyhája formálta. Ő rengeteg fűszer- és gyógynövényt termesztett a kis kertjében, változatosan főzött, és nagyon odafigyelt az ízekre. A falusi, paraszti konyhát gyerekként sokszor túl zsírosnak és ízetlennek találtam. Ugyanakkor abból a világból hoztam magammal a szezonalitást és azt a természetességet, hogy nem kell mindig különleges alapanyagokat keresni. Kimegyünk a kertbe, leszedjük a spenótot, kihúzzuk a sárgarépát, és abból készítünk valamit. Ezek az ízek semmi máshoz nem hasonlíthatók.
Azt mondod, a főzés a legnehezebb életszakaszaidon is átsegített. Hogyan?
Tizennégy éves korom óta gyakorlatilag önállóan éltem. Középiskolásként például nem tudtam megmaradni a kollégiumban, mert nem szerettem az ottani ételeket, és nem volt lehetőségem magamnak főzni. Inkább albérletbe költöztem. Mindig megvoltak a kis konyhai eszközeim, és mindig megteremtettem annak a lehetőségét, hogy elkészíthessem a saját ételeimet.
A mai napig hálás vagyok azért, hogy tudok főzni. Ez egyfajta biztonságot ad. Akkor is jól tudok élni, ha éppen nincs pénzem étterembe menni, mert megfőzöm magamnak, amit szeretnék. Számomra az egyik legbékésebb pillanat, amikor elkészítem az aznapi ételt, és leülök megenni. Teljesen mindegy, hogy egyedül vagyok vagy társaságban. A főzés az életem egyik biztos pontja, és a mentális egyensúlyomhoz is nagyon sokat hozzátesz.
Ehhez képest ma sokan inkább nyűgnek érzik a mindennapi főzést. Mit veszítettünk el?
Leginkább a spontaneitást és a kreativitást. Ma már mindenből túl sok van. Receptek, videók, tanácsok, trendek zúdulnak ránk, és közben elfelejtettük, hogy a főzés lehet egészen egyszerű is. Ha látok a piacon szép rókagombát, veszek mellé friss tojást, és készítek egy rókagombás omlettet. Nem kell előtte órákig az interneten keresgélnem, majd három különböző boltba elmennem valamilyen különleges hozzávalóért.
Szerintem a főzés hétköznapi örömforrás lehetne, ha nem feszülnénk rá ennyire. Nem kell minden nap gasztronómiai teljesítményt nyújtani. Egy egyszerű, jó alapanyagokból készült étel is lehet fantasztikus.
Közben mintha egyre jobban félnénk attól, amit megeszünk. A kenyér, a krumpli, a tejtermékek vagy éppen a hús időről időre tiltólistára kerülnek. Mi történik velünk?
Azt gondolom, hogy az emberek ma jobban félnek az ételektől, mint amennyire értik őket. Olyan mennyiségű információ ér bennünket, amit egyszerűen nem lehet feldolgozni, ráadásul ezek az információk sokszor egymásnak is ellentmondanak. Ha valaki kitalál magának egy táplálkozási ideológiát, öt perc alatt talál hozzá igazolást az interneten. De ha meg akarja cáfolni, arra is talál ugyanennyi idő alatt bizonyítékokat.
Én azt szeretném, ha visszanyernénk a józan ítélőképességünket. Nem kell minden alapanyagot egyszer túlértékelni, máskor pedig démonizálni. Nagyon szeretem például a kenyeret és a krumplit. A két kedvenc ételem a spenót és a töltött paprika, és ezeket el sem tudnám képzelni krumpli nélkül. Természetesen fontos a mértékletesség, és akinek egészségügyi okból speciális étrendre van szüksége, annak arra kell figyelnie. De nem gondolom, hogy mindenkinek ugyanazokat az élelmiszereket kellene kizárnia az életéből.
Az egyik legmarkánsabb állításod, hogy a konyhád „nem mentes, de egészséges”. Ez kissé szembemegy a mai táplálkozási divatokkal.
Pontosan. Én flexitáriánus vagyok, tehát elsősorban zöldségeket, gabonákat és hüvelyeseket fogyasztok, de eszem tejtermékeket, tojást, mézet és húst is, megválogatott minőségben és mennyiségben. Az ételeim alapját többnyire a növényi hozzávalók adják, amelyeket más alapanyagokkal egészítek ki.
Ez azonban nem mindig volt így. Hosszú ideig vegetáriánus voltam, majd 2017-ben egy autoimmun pajzsmirigybetegség miatt nagyon szigorú étrendet kellett követnem. Számos korábban kedvelt alapanyagról le kellett mondanom. Ez nehéz időszak volt, ugyanakkor rengeteget tanultam belőle az élelmiszerekről és a saját szervezetem működéséről.
Később a vegán táplálkozással is kísérleteztem, és akkor kezdtem el igazán kritikusan nézni azokat a termékeket, amelyeket az egészséges életmód nevében kínálnak. Számomra az vált fontossá, hogy minél inkább természetes, kevéssé feldolgozott alapanyagokból főzzek. Nem attól lesz valami egészséges, hogy ráírják, mit nem tartalmaz.
Akkor szerinted a mindenmentes táplálkozás ma már inkább üzlet, mint egészségügyi kérdés?
A kettőt külön kell választani. Nagyon sok embernek valóban szüksége van speciális étrendre, például allergia, intolerancia vagy más egészségügyi probléma miatt. Ezt természetesen komolyan kell venni. De az is látható, hogy a mentességből hatalmas piac épült.
Én azt kifogásolom, amikor valaki kizárólag azért választ bizonyos termékeket, mert azok éppen divatosak, és közben nem nézi meg, valójában mit tartalmaznak. Attól, hogy egy élelmiszer vegán vagy gluténmentes, még nem feltétlenül egészségesebb egy másiknál. Sokkal fontosabbnak tartom az összetevőket, az alapanyagok minőségét és azt, hogyan készül az étel.
Nem tartasz attól, hogy ezzel magadra haragítod a különböző táplálkozási irányzatok követőit?
Biztosan lesznek, akik nem értenek velem egyet, de ezzel nincs semmi baj. Nem szeretném megmondani másoknak, hogyan étkezzenek. Inkább azt szeretném elérni, hogy mindenki értse, mit és miért eszik.
Engem általában is kevéssé hoznak lázba a gasztronómiai trendek. Mindig van valami új csodaalapanyag, amelyről azt állítják, hogy majd megoldja minden problémánkat. Egyik évben a chiamag, máskor az amaránt kerül a figyelem középpontjába. Szerintem sem túlértékelni, sem lebecsülni nem kell ezeket. Vannak jó alapanyagok, amelyekből változatosan lehet főzni, és nem kell hozzájuk külön ideológiát gyártani.
A magyar konyháról sem beszélsz különösebben kíméletesen. Valóban annyira nehéz és egészségtelen, mint sokan állítják?
A hagyományos magyar ételek jelentős része valóban nehéz, ezen nincs mit szépíteni. De én egyáltalán nem szeretném eltüntetni ezeket az ételeket az életünkből. Borzasztóan szomorú lennék, ha soha többé nem ehetnék gulyáslevest, és még szomorúbb, ha nem ehetnék mellé töpörtyűs pogácsát.
A kérdés inkább az, hogy milyen gyakran esszük ezeket. Én a klasszikus magyar fogásokat megtartanám a vasárnapokra és az ünnepekre, a hétköznapokban pedig sokkal több zöldséget, gabonát és hüvelyest készítenék. Nem gondolom, hogy minden hagyományos ételből reformételt kell csinálni. A gulyásleves maradjon gulyásleves. Inkább az egész étrendünk legyen változatosabb.
A hüvelyesek különösen fontos szerepet kaptak a munkádban. Miért éppen ezekbe szerettél bele?
Amikor 2014-ben Budapestről a Börzsönybe költöztem, tudatosabban kezdtem foglalkozni az étrendemmel. Akkoriban az inzulinrezisztencia kérdése is felmerült nálam, és elkezdtem kísérletezni a hüvelyesekkel. Azóta is tart ez a szenvedély.
Szinte minden nap eszem valamilyen hüvelyest. Fantasztikusnak tartom, mennyiféleképpen lehet elkészíteni őket, milyen sokféle íz és állag hozható ki belőlük. Ráadásul táplálóak, sokoldalúak, és egyáltalán nem kell bonyolult ételekben gondolkodni. Ha egyetlen alapanyagcsoporttal kellene megmutatnom a főzési filozófiámat, biztosan a hüvelyeseket választanám.
A Két Cica Konyhája annak idején a magyar gasztroblogok egyik ismert szereplője lett. Miért nem a saját neveden indítottad?
A Két Cica Konyhája 2010-ben egy műfaji kísérletként indult. Akkoriban érdekelt a blog mint médium, szerettem volna kipróbálni, hogyan működik ez a tartalomközlési forma. Azért lett gasztroblog, mert a főzés volt az egyetlen olyan rendszeres tevékenységem, amely nem kapcsolódott a főszerkesztői munkámhoz. Akkor egy gazdasági fókuszú női magazint vezettem, és nem igazán szerettem volna, ha a munkahelyemen megtudják, hogy mellékállásban gasztroblogot írok.
A név két cicámhoz kötődik, akik rendszeresen ott voltak velem a konyhában. Az olvasók nagyon megszerették őket, és biztos vagyok benne, hogy a blog gyors sikerében a névnek és a cicáknak is óriási szerepe volt.
A Covid idején aztán létrehoztam egy saját nevemet viselő receptgyűjtő oldalt, amelyre az azt megelőző tíz év receptjeit kezdtem átmenteni. Ez egyrészt a korábbi közösségi felületek elvesztésének tapasztalatából következett, másrészt fontos volt, hogy a saját nevem alatt is megőrizhessem az addig felépített tartalmat. Ma már a szakmai és gasztronómiai munkáimat is elsősorban a saját felületeimen képviselem.
Már megjelent a tizedik szakácskönyved, a Magok a konyhában – Az egyszerű, de jó élet receptjei. Miben más ez a kötet, mint a korábbiak?
Ez a könyv tulajdonképpen több korábbi munkám összegzése és továbbgondolása. 2014 és 2016 között három könyvet írtam a hüvelyesekről, az olajos magvakról és diófélékről, valamint a gabonákról és álgabonákról. Ezek a témák most egyetlen, kibővített kötetben találkoznak, kiegészülve az aszalványokkal.
A könyv 96 receptet tartalmaz, négy nagy alapanyagcsoport köré rendezve. Azt szeretném megmutatni, hogy a jó étkezés nem feltétlenül drága, bonyolult vagy időigényes. A legegyszerűbb alapanyagokból is lehet izgalmas, tápláló és örömet adó ételeket készíteni.
A korábbi Magok a konyhában 2017-ben ezüstérmet nyert a Gourmand World Cookbook Awardson, de úgy éreztem, a téma akkor még egy kicsit megelőzte a korát. Ma már sokkal nagyobb az érdeklődés a növényi alapanyagok iránt, és az emberek nyitottabbak arra, hogy ne csak köretként vagy főzelékként gondoljanak rájuk.
A tizedik könyvedet először saját kiadásban jelentetted meg. Miért döntöttél úgy, hogy a kiadói feladatokat is magadra vállalod?
Kilenc könyv után pontosan láttam, milyen kompromisszumokkal jár a hagyományos könyvkiadói működés. Egyik korábbi könyvemnél sem érvényesülhetett maximálisan a véleményem, és sokszor éppen azok a döntések bizonyultak később hibásnak, amelyekben nem hallgattak rám.
Ráadásul már huszonöt éve szeretnék saját könyvkiadót. Úgy éreztem, ha most nem csinálom meg, akkor elmegy mellettem az idő.
Most szerzőként és kiadóként is én képviselem a könyvet. Én építem fel a kommunikációt, én felelek a marketingért, és a teljes folyamatra rálátásom van. Fontos volt az is, hogy a könyv készítésében részt vevő kollégákat korrekt módon fizessem meg. A fotós és a grafikus munkáján nem akartam spórolni, ahogyan a könyv gyártásánál is igyekeztem a fenntarthatósági szempontokat érvényesíteni.
A könyv nemzetközi szakmai elismerést is kapott. Mit jelent számodra, hogy felkerült a Gourmand World Cookbook Awards 2026-os shortlistjére?
Nagyon fontos visszajelzés, különösen azért, mert ezúttal a fenntarthatóság, a klíma és az étkezés témakörében került a könyv a shortlistre. Számomra ez azt jelzi, hogy a könyv nemcsak szakácskönyvként értelmezhető, hanem egy olyan szemléletet is képvisel, amelynek ma már nemzetközi jelentősége van.
A fenntarthatóságot nem szerettem volna pusztán kommunikációs elemként használni. A könyv alapanyag-választásától a gyártásig igyekeztem következetesen képviselni ezt a gondolkodást. Ezért különösen jó érzés, hogy a nemzetközi szakmai közegben is láthatóvá vált ez a törekvés.
A címben nemcsak a főzés, hanem az „egyszerű, de jó élet” is szerepel. Mit jelent számodra ez a gondolat?
Azt, hogy nem kell mindent túlbonyolítani. Ma sokan úgy gondolják, hogy az egészséges életmód rengeteg lemondással, különleges alapanyagokkal és állandó odafigyeléssel jár. Én ezzel szemben azt szeretném megmutatni, hogy az egyszerű, jó élet része az egyszerű, jó étel.
Ha naponta szánunk egy kis időt arra, hogy magunknak főzzünk, azzal nemcsak az étkezésünkön változtatunk. Egy kicsit lelassítunk, figyelünk magunkra, és visszaveszünk valamit abból az önállóságból, amit a rohanó hétköznapokban sokszor elveszítünk.
Számomra a főzés nem teljesítmény, hanem az öngondoskodás egyik legegyszerűbb formája.
A könyvhöz az EGY MAG kezdeményezés is kapcsolódik, amely már nemcsak a főzésről, hanem a segítségnyújtásról szól. Miért tartottad fontosnak, hogy a kettő találkozzon?
Az egyszerű, de jó élet számomra nemcsak arról szól, hogy mit teszünk a saját asztalunkra, hanem arról is, hogyan viszonyulunk másokhoz. Azt szerettem volna, hogy a könyv körül ne pusztán egy megjelenés és egy szokásos könyvbemutató legyen, hanem olyan közösségi kezdeményezés is, amelynek kézzelfogható társadalmi haszna van.
Az EGY MAG kampány a Magyar Máltai Szeretetszolgálat AAP, vagyis Apa, Anya, Pia programját támogatja. Ez a program a szenvedélybeteg szülők mellett felnövő gyermekeknek nyújt segítséget.
A témához személyes tapasztalataim is kapcsolódnak, hiszen magam is szenvedélybeteg családban nőttem fel. Tudom, mennyire meghatározó lehet egy gyermek életében az a közeg, amelyben felnő, és milyen fontos, hogy legyen valaki, aki időben észreveszi, ha segítségre van szüksége.
A MAG szimbólumát ezért választottam. Egy magban ott rejlik egy növény lehetősége, de a fejlődéséhez megfelelő talajra, vízre és gondoskodásra van szüksége. Ugyanez igaz a gyerekekre is: nem mindegy, milyen körülmények között nőnek fel, és kapnak-e esélyt arra, hogy a nehéz családi körülményeik ellenére kibontakozhassanak.
Hogyan működik az EGY MAG Maraton, és milyen konkrét vállalás kapcsolódik a könyv értékesítéséhez?
Az EGY MAG Maraton október 10-én indult, és november 15-ig tart. Ez egy nagyköveti adománygyűjtő és szemléletformáló kampány, amelyben a közösségi összefogásra építünk. A célunk, hogy minél több emberhez eljusson a szenvedélybeteg családokban felnövő gyermekek ügye, és hogy a figyelem mellett konkrét segítség is érkezzen a programhoz.
A kampány során napi kommunikációval dolgozunk: információkat, történeteket és a problémát bemutató adatokat osztunk meg. Fontosnak tartom, hogy ne csak adományokat gyűjtsünk, hanem beszéljünk is erről a sokszor láthatatlan problémáról.
A könyv értékesítéséhez is kapcsoltam egy konkrét felajánlást: a magokakonyhaban.hu webshopon keresztül 2026. október 10. és december 31. között értékesített könyvpéldányok árának tíz százalékát a Máltai Szeretetszolgálat AAP programjának ajánlom fel.
Az EGY MAG Maraton során a könyvet és a kezdeményezést az Elfeledett Gyerekek konferencián is bemutattam. Számomra fontos volt, hogy a kampány ne kizárólag a saját kommunikációs felületeimen jelenjen meg, hanem szakmai közegben is találkozzon azokkal, akik ezzel a problémával foglalkoznak.
Mit szeretnél, hogy az emberek magukkal vigyenek ebből a kezdeményezésből és a könyvből?
Azt, hogy sokszor egészen egyszerű dolgokkal is jobbá tehetjük az életünket. Nem kell mindig valami nagy, látványos változásban gondolkodni. Lehet ez egy otthon elkészített ebéd, egy új alapanyag kipróbálása, vagy az, hogy időt és figyelmet fordítunk valaki másra.
Én a főzésen keresztül szeretném ezt a szemléletet közvetíteni. Hogy merjünk egyszerűen élni, örülni annak, amink van, és közben ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek segítségre van szükségük.
Ha egyetlen dolgot változtathatnál meg a magyarok étkezési szokásaiban, mi lenne az?
Azt szeretném, hogy sokkal kevesebb feldolgozott, készre gyártott élelmiszert fogyasszunk, és újra megtanuljunk főzni. Nem tiltanék el senkit a gyorséttermektől vagy a kifőzdéktől, de azt gondolom, hogy a mindennapi étkezésünk jelentős részét érdemes lenne visszavinnünk a saját konyhánkba.
Sokszor harminc perc is elég ahhoz, hogy valami finomat és táplálót készítsünk. Ennél is fontosabb azonban, hogy a gyerekeinknek is megtanítsuk a főzés és az ételek élvezetét. Ne kötelességként tekintsünk rá, hanem olyan tudásként, amely egész életünkben velünk marad.
Mert szerintem meg kell tanulnunk újra szeretni a főzést. És talán közben egy kicsit jobban megtanulunk figyelni saját magunkra és egymásra is.
Olvasd el ezt is!