Charlie arcai: 4 történet és 4 pezsgő, melyek Champagne egyik legeredetibb figurájához köthetők

Charlie arcai: 4 történet és 4 pezsgő, melyek Champagne egyik legeredetibb figurájához köthetők

„Ismered Charles Heidsiecket? A férfit vagy a pezsgőt? Mi a különbség – a kettő elválaszthatatlan egymástól.” Történeteken és egy négyes szelekción keresztül mutatjuk be őket: a karizmatikus férfit, akiről kora Gatsbyjeként dalt írtak, és a pezsgőt, amely egyetlen kortyával képes az ember szívébe lopni magát.


1. Az a Heidsieck!

Wikipedia

Charles Camille Heidsieck 1822-ben született egy igen tehetséges pezsgőkereskedő fiaként. Pezsgős kötődés a szélesebb családi körben is jelen volt: apjának például Florens-Louis Heidsieck volt a nagybátyja, annak a champagne-háznak a társalapítója, amit ma Piper Heidsieck néven ismerünk. Emellett rokonuk volt Henri-Louis Walbaum és Pierre Auguste Heidsieck is, akik nevéhez a későbbi Heidsieck & Co Monopole köthető. Charles Camille-nak tehát lett volna hol elhelyezkednie, ám ő saját babérokra tört: mindössze 29 éves volt, amikor elképzelései alapján megalapította saját champagne-házát. A Maison ma is az alapító ars poeticája szerint működik: fittyet hány a konvenciókra, folyton feszegeti a határokat, és saját, jól beazonosítható stílust képvisel.

Brut Réserve

A ház stílusának kvintesszenciája. A több mint 60 termőterületről származó szőlőből készült cuvée-t három grand cru terület gyümölcse teszi igazán jellegzetessé: az Oger chardonnay-ja adja a pezsgő húsos és telt jegyeit, az Ambonnay-ból szüretelt pinot noirnak köszönhetők a gyümölcsös jegyek, a Verneuil pinot meunier termése pedig biztosítja az egyensúlyt és a finom textúrát. 50% reserve bort tartalmaz, mely átlagosan 10 éves. Frissen sült briós, friss gyümölcsök és praliné sejlik fel ízében.

2. Megszületik Champagne Charlie

Charles 1852-ben járt először Amerikában, ahol bejárta New Englandet és New Yorkot, hogy alaposan felmérje, volna-e kereslet a pezsgőire. Volt. Így amint hazatért, nagy mennyiségben kezdett az óceánon túlra champagne-t exportálni, s ezzel ő lett az első francia, aki saját pezsgőt forgalmazott Amerikában. A siker akkora volt, hogy amikor öt évvel később visszatért New Yorkba, cikkeztek róla az újságok és bálokat rendeztek a tiszteletére. Az amerikai elit hamar maguk közé fogadta, és csak úgy szólították: Champagne Charlie. Hogy mekkora sztárrá vált, jól mutatja, hogy 1866-ban a leeds-i Princess Concert Hallban Champagne Charlie címmel bemutattak egy dalt, melyet Alfred Lee komponált George Leybourne szövegére.

Blanc des Millénaires 2014

Kilenc évi türelem és három pincemester szakértelme hívta életre ezt a 100%-ban chardonnay alapú évjáratos (vintage) pezsgőt. 10 éve, 2014-ben a napsütéses június tökéletes körülményeket biztosított a virágzáshoz, a július esős volt, így a növekedés szépen zajlott, a meglehetősen hűvös augusztust pedig egy forró és száraz szeptember követte, ami koncentrálta a bogyók savasságát és cukortartalmát. A Côte des Blancs öt dűlőjéről, precíz szelekció során válogatták hozzá a szőlőt. Aki jól figyel, megérezheti benne a friss vérnarancsot, mogyorót, pörkölt mandulát, brióst, sárgabarackot, lágy dohányt és eukaliptuszt.

3. Bálteremből börtönbe

Charles nem kis kockázatot vállalva a polgárháború idején sem mondott le amerikai körútjáról, ami rossz döntésnek bizonyult: kémkedés vádjával letartóztatták, és még az is felmerült, hogy felakasztják. Az eset diplomáciai konfliktust eredményezett a két ország között, melyet a mai napig Heidsieck-incidensként emlegetnek. Maga III. Napóleon több alkalommal is kapcsolatba lépett Lincolnnal, hogy elérje Charles Heidsieck szabadon bocsátását. Végül négy hónapnyi börtön után sikerült kiszabadítani, ám mire hazaért Franciaországba, egészségi állapota igen megromlott, vállalkozása csődbe ment, felesége pedig eladta a családi vagyont, hogy kifizesse tartozásaikat. A történetből 1989-ben Champagne Charlie címmel készült minisorozat, amelyben Hugh Grant alakítja a Champagne-ház tulajdonosát.

Rosé Millésimé 2008

A híresen kiváló Charles Heidsieck rozék közül is kiemelkedik a 2008-as évjárat. Az adott év tavasza csapadékos volt, aztán a hűvös június némi aggodalomra adott okot a borászok körében, szeptember közepére azonban megnyugodhattak, ugyanis remek minőségű és nagy mennyiségű termést szüretelhettek. A Rosé Millésimé 2008-at 63 % pinot noir és 37% chardonnay alkotja, illatában pedig citrusféléket, cseresznyét és fekete teát idéz.

4. Kincs a földből

A nagy szerencsétlenség után azonban hamar szerencsés fordulat következett be Charles Heidsieck életében: 1863 elején egy levelet és egy köteg iratot kapott Amerikából, egykori ügynöke testvérétől. A feladó a levélben sajnálatát fejezte ki, amiért testvére rendszeresen megkárosította Heidsiecket, kompenzációként pedig coloradói földterületekről szóló okiratot ajánlott fel neki. Mint kiderült, az okiratokkal Denver területének mintegy egyharmada a francia kereskedő birtokába került. A város néhány év alatt virágozni kellett, így amikor Heidsieck továbbadott az amerikai földjein, nemcsak az adósságait tudta kifizetni, hanem megvehette belőle azt a hatalmas, 30 méter mélyen fekvő római kori krétapincét, amely a mai napig a Charles Heidsieck champagne-ok bölcsője.

Blanc de Blancs

A Charles Heidsieck az első champagne-házak között készített blanc des blancs-t 1949-től kezdődően. A ház mai non-vintage blanc des blancs-jának stílusa friss és összetett, elegáns és merész, más, mint a többi. 30%-nyi reserve bort tartalmaz, mely átlagosan 5 éves, a palackos erjesztés és seprőn tartás pedig további 3-4 évig tart – ami meghaladja a régió normáit. Ízében fehér húsú őszibarack, mogyoró, kandírozott citrus, mandarin és citrom fedezhető fel.


A figyelmetekbe ajánljuk