Krisztian Tefner/Shutterstock.com
november 28., 2025  ●  Gasztronómia
Hamu és Gyémánt

Ezek lettek 2025 legjobb szaloncukrai

Idén is kihirdették az év legjobb szaloncukrainak járó díjakat, és a mezőnyben rögtön akadt olyan különlegesség, amely bár első alkalommal indult, mégis azonnal az élre ugrott. A versenyt hatodik éve rendezik meg, és a szervezők ezúttal is hatalmas érdeklődésről számoltak be: összesen több mint 12 ezer szaloncukrot kóstoltak végig a zsűritagok és a közönségből kiválasztott tesztelők.

A megmérettetést a Szeretem a csokit TikTok-csatorna alkotói, Kovács Ádám és Kovács Gergely hívták életre azzal a céllal, hogy a legkisebb műhelyek és a nagyobb gyártók egyaránt lehetőséget kapjanak megmutatni újdonságaikat. Mint minden évben, ezúttal is több kategóriában zajlott a zsűrizés, és a közösségi követők fontos szerepet kaptak abban, mely édességek kerültek a döntőbe.

A nyolc versenykategóriából hat kóstolóit idén is a verseny közösségi oldalainak követői közül választottuk ki. Azonban az egyik legnépszerűbb kategória, a „gyerekek kedvence" zsűrijében idén a Magyar Színház Keménykalap és krumpliorr című előadásának gyermekszínészei is helyet kaptak

– idézi a szervezőket a Vince.

Minden évben szeretjük frissíteni a kategóriákat, hogy a verseny segítségül tudjon szolgálni egy-egy kisebb közösségnek is. Idén a mentes szaloncukrok kaptak külön kategóriát, amiben a cukor-, glutén- és tejfehérje-érzékeny közönség számára gyártott szaloncukrok külön versenybe szállhattak.

Az év szaloncukra díjat a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda érdemelte ki, amely karamellizált fehér csokoládéval bevont, karamellás szaloncukrával győzött. A dobogó második fokára a Keszthelyi Sütibolt került egy roppanós ostyaréteggel készült sós karamellás édességgel, amely korábban már a legjobb karamellás szaloncukor címet is elhozta. Harmadik helyen a Gyulai Kézműves Cukrászda végzett a DJC Stílusgyakorlat nevű szaloncukrával, amelyet a 2025-ös Magyarország Tortája ízvilága inspirált.

A szakmai zsűri különdíjakat is kiosztott. Első helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház végzett Narancs Esszencia nevű, konfitált narancszselét és étcsokoládés narancskrémet ötvöző szaloncukrával. Ezután az orosházi Hóvirág Cukrászda füstös whisky-mogyorós édessége következett, harmadikként pedig a Hisztéria Cukrászda étcsokoládés-meggyes szaloncukra került a listára.

A zselés szaloncukrok mezőnyében idén a Keszthelyi Sütibolt Régi idők zselés szaloncukra bizonyult a legjobbnak. Második lett a Sulyán Cukrászda valódi meggyel készült zselés édessége, a harmadik helyet pedig a Damniczki Cukrászda unicumos, aszalt szilvás szaloncukra kapta.

A mentes kategóriákban is izgalmas eredmények születtek: a cukormentes termékek közül a Diabette narancsos-marcipános szaloncukra lett a favorit, a gluténmenteseknél a Hisztéria Cukrászda feketeribizlise győzött, míg a tejfehérjementes mezőnyben a Stühmer meggyes-marcipános szaloncukrát emelték ki.

A gyerekek kedvencének idén egy igazán szokatlan ízkombináció bizonyult: a Demeter Chocolate dubaji csokoládés szaloncukra lett a kategória győztese. Mögötte a Ricsi Cukrászda málnás vattacukor ízű szaloncukra végzett, a harmadik helyet pedig a Sulyán Cukrászda áfonyás zselése szerezte meg. Az év új ízének a kaposvári Jogos Desszert szaloncukra bizonyult, amely tökmagot és bogyós gyümölcsöket ötvöz fehércsokoládéval.

Nyitókép: Illusztráció / Krisztian Tefner/Shutterstock.com

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök