Ki nem állhatják a kutyák, ha a gazdájuk mással foglalkozik

Nem nézik jó szemmel, ha mások is a gazdi közelében bóklászik.


A kutyatartók valószínűleg eddig is sejtették, hogy kedvencüket megeszi a sárga irigység, ha nem velük foglalkoznak, de ezt most újabb tanulmány bizonyította: Amalia Bastos, az Aucklandi Egyetem munkatársa és kollégái újra alátámasztották azokat az eredményeket, amelyek szerint a kutyák féltékenyek – korábbi vizsgálatok szerint a tulajdonosok 80 százaléka érezte már a jelenséget.

Most a szakértők arra jutottak, hogy a kutyák már akkor is féltékenyek, ha csak elképzelik, hogy a gazdijuk egy másik ebbel foglalkozik.

Ráadásul a kutyák szó szerint gyerekesen viselkednek: náluk is ugyanez a reakció, ha az anyjuk másik gyermekkel van elfoglalva. Mivel az embereknél mindez tudatos reakció, adta magát a kérdés, hogy a kutyáknál is így van-e.

A mostani kísérletben 18 kutya vett részt, és két fajta interakcióval szembesítették őket: gazdájuk egyszer egy valósághű műkutyát ölelgetett, máskor egy gyapjúból álló hengert. A műkutya a lehetséges riválist helyettesítette, utóbbi pedig a kontroll volt. A kedvencek először láthatták a gazdájukat, ahogyan a műkutya mellett áll, utána pedig egy falat húztak közéjük. Amikor a kutyák azt érzékelték, hogy a gazdájuk éppen a riválist simogatja, megpróbálták elérni őket. A gyapjúból készült hengereknél viszont nem történt hasonló.

Ez alapján úgy tűnik, hogy az ebeknél három, az emberekre jellemző vonás is létezik. A kísérletben az irigység csak akkor jelentkezett, ha az emberek a riválissal érintkeztek, a féltékenység az interakciótól volt függő, és akkor is megtörtént, ha nem is látták a konkrét érintkezést.

Azt azonban a kutatók szerint is korai kijelenteni, hogy a kutyák az emberekhez hasonlóan élik meg az irigységet.

A figyelmetekbe ajánljuk