Jimmy Kimmel a 2020-as Emmy-gálán kartonfigurákkal

Így tudták otthonaikban egyből átvenni díjaikat az Emmy-győztesek

Azt gondolnád, hogy biztos közölték velük előre és elküldték nekik a díjakat, de valójában tényleg a bejelentés pillanatában tudták meg, hogy nyertek.



A tévés Oscarnak számító Emmy idén, mint minden más a koronavírus-járvány miatt, elég szokatlanra sikerült. A jelöltek az otthonukból jelentkeztek be, de elmaradtak a szokásos bevonulások, valamint beszédek is a színpadon. Szimplán csak felolvasták a győztest a gála helyszínén, a győztes saját otthonában ezen meglepődött, majd a díjával a kezében a lakásából beszédet mondott.

Felmerülhet a kérdés, hogyan került olyan gyorsan a kezükbe a díj és miért lepődtek ennyire meg, ha már ott volt?

A logika azt diktálná, hogy már előre elküldték a győzteseknek a díjat, így az egész csak színjáték volt. A Ramyért, vígjáték kategóriában a legjobb főszereplőnek jelölt Ramy Youssef Twitter-bejegyzéséből viszont kiderült, hogy a helyzet koránt sem ez volt. A színész felvette és posztolta, hogy milyen az, amikor az ember nem nyer Emmyt.

Egy szkafanderes ember állt minden jelölt ablakánál egy díjjal a kezében. Ha nyert az adott illető, átadták neki a szobrot, ha pedig nem, szimplán elköszönt, majd elvitte magával a díjat.

A figyelmetekbe ajánljuk