emma stone
Alapvetően vígjátéksorozatként írják le a The Curse című szériát, de állítólag ötvözni fog több zsánert is.


Az Oscar-díjas Emma Stone lesz az egyik főszereplője a Showtime új sorozatának, amit a független filmekre szakosodott és ott nagy kultusszal rendelkező A24 (Holdfény, Midsommar, A szoba) gyárt. De nekik köszönhetjük például az Eufóriát is, ami a sorozatokat illeti. Ráadásul a sorozat alkotói a Safdie testvérek (Jólét, Csiszolatlan gyémánt) lesznek és rögtön be is rendelték a szériát egy évadra.

A széria közleményében elárulták azt is, hogy miről fog szólni a The Curse és csak egyre izgalmasabbnak hangzik.

Ez a zsánereken átívelő komédiasorozat bemutatja, ahogy egy állítólag átok felforgatja a házasságát egy frissen házasodott párnak, akik gyereket terveznek, miközben együtt vezetnek egy problematikus tévéműsort.

Ha pedig ez mind nem lenne elég, Stone férjét és egyben a sorozat másik főszerepét Nathan Fielder fogja alakítani. Amennyiben nem mond semmit a neve, feltétlenül pótoljuk Nathan for You című álreallity-jét, amiben fergetegesen bugyuta tanácsokkal lát el küszködő kisvállalkozókat, amik időnként be is válnak. De Sacha Baron Cohen Who Is America? című műsorán is dolgozott, így nem először dolgozik majd együtt a Showtime-mal sem.

(Forrás: Brooklyn Vegan)

A figyelmetekbe ajánljuk