Madrid utca
Shutterstock

Madrid

Újabb európai ország ad külön vízumot a digitális nomádoknak

Spanyolország a következő hónapokban bemutatja a vízummal kapcsolatos terveit.

Az új törvény annak érdekében születik, hogy az ország bevonzza a nemzetközi munkavállalókat – elsősorban a tengerentúlról – , akik a vízummal ideiglenesen Spanyolországban élhetnek, miközben az országon kívüli vállalatoknak vagy ügyfeleknek dolgoznak.

A rendszer segítené Spanyolország gazdaságát is, hogy kilábaljon a pandémia okozta valságból – írja a Travel Daily a SchengenVisaInfo.com. cikke alapján.

A vízum vonzza és megtartja a nemzetközi és hazai tehetségeket azáltal, hogy segíti a távmunkások és a digitális nomádok letelepedését Spanyolországban. A program lehetővé teszi majd a nemzetközi munkavállalók számára, hogy Spanyolországban éljenek, miközben távolról dolgoznak az országon kívül található vállalatoknak anélkül, hogy teljes munkavállalási vízumra lenne szükségük.

– mondta korábban Nadia Calviño, Spanyolország gazdasági minisztere.

A törvénytervezetnek most a parlament elé kell kerülnie. Ahhoz, hogy elfogadják, a szavazatok többségére szükség van – így akár tavaszig is eltarthat a törvény elfogadása.

A vízum várhatóan engedélyezi majd, hogy a külföldiek hat és 12 hónap közötti időtartamot töltsenek Spanyolországban, ahol tartózkodási jog nélkül élhetnek és dolgozhatnak. Emellett azok a kérelmezők, akik megfelelnek a követelményeknek, jogosultak arra, hogy vízumukat meghatározott időre meghosszabbítsák. Ezzel kapcsolatban Calvino korábban hangsúlyozta, hogy a regisztrációs díjakat megszüntetnék, míg az új cégek létrehozását egyszerűsítenék.

Utóbbival a startupoknak kedveznének, amelyek a miniszter szerint „az új digitális gazdaság alapját képezik; magasan képzett munkahelyeket teremtenek és nagy növekedési potenciállal rendelkeznek".

A figyelmetekbe ajánljuk