david beckham
Az exfocista a jövőből szól hozzánk, amiben már felszámoltuk a maláriát egy videóban.


David Beckham a malária felszámolásáért küzdő Malaria Must Die szervezettel összefogva készített egy kisfilmet, ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy a betegség még mindig nagyon súlyos probléma világszerte. Mint a videóban is elhangzik, világszerte minden második percben meghal egy gyerek átlagosan maláriában. A szpot kedvéért pedig ősz öregemberré öregítették digitálisan az egykori futballsztárt, aktuális futballklubtulajdonost.

A kisfilm koncepciója, hogy az öreg Beckham a jövőben egy nagy győzedelmes beszédet tart arról, hogy sikeresen felszámoltuk a maláriát az egész világon. Ezután visszarepülünk a jelenbe, ahol Beckham szintén beszédet tart arról, hogy a súlyos betegség mennyire fontos probléma. Mint mondja, megérhetjük mi is a napot, amikor már felszámoltuk a maláriát. Vagyis a videó elején láthatjuk azt, amit utána megjövendöl, hogy sikerülni fog, persze ha mind küzdünk és követeljük a vezetőinktől, hogy tegyenek ellene.

A figyelmetekbe ajánljuk