Drasztikusan csökkentek a daganatos megbetegedések az elmúlt 30 évben

Drasztikusan csökkentek a daganatos megbetegedések az elmúlt 30 évben

A jelentés fénypont az egészségügyi hírek gyakran borús táján.

A daganatos betegségek halálozási arányai az elmúlt három évtizedben meredeken csökkentek, ami még a világjárvány közepette is reménykeltő egészségügyi hír.

Az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) szerdán tette közzé a rákos megbetegedésekről szóló éves jelentését, amelyből kiderült, hogy az 1991-es csúcshoz képest 2019-re 32 százalékkal csökkent a daganatos halálozási arány.

Úgy tűnik, hogy a jó számok elsősorban a tüdőrákos halálesetek számának csökkenéséből erednek. A jelentés ugyanis megállapította, hogy az emberek tovább élnek a tüdőrák diagnózisa után, mivel egyre több embert diagnosztizálnak a betegség korai stádiumában.

Az ACS a közleményében hozzátette: a számok azt is mutatják, hogy mennyire fontos a megelőzés, szűrés, korai diagnózis és a megfelelő kezelés.

Emellett a csökkenés másik oka, hogy egyre kevesebben dohányoznak az Egyesült Államokban. A dohányzással összefüggő rákos megbetegedések a megelőzhető halálozások vezető oka az országban – így logikus, hogy minél kevesebb a dohányos, annál kevesebb lesz a rákos halálozás.

Érdemes azonban megemlíteni, hogy a jelentés nem vette figyelembe a koronavírus-járvány hatását, amely miatt sokan halogatják az orvosi látogatásokat, és amely valószínűleg hatással volt a megbetegedések diagnózisára és a halálozásokra. Ehelyett a számok a 2018-ig tartó megbetegedéseken és a 2019-ig tartó halálozásokon alapulnak.

Érdekesség, hogy a rákos halálozási arány a faji és a társadalmi státusz függvényében is változott. A fekete bőrű rákbetegek ötéves túlélési aránya például alacsonyabb, mint a fehér bőrűeké. A nőknél pedig a legmagasabb a rákos halálozási arány az összes rasszon belül.

Az ACS gyorsan emlékeztet arra, hogy a rák még mindig az egyik vezető halálozási ok az Egyesült Államokban a szívbetegségek mögött. Ettől függetlenül a számok ígéretesek.

(Futurism)


A figyelmetekbe ajánljuk