
Nyugati szomszédunk évek óta a világ egyik legboldogabb és legélhetőbb országának számít, ez viszont nem jelenti, hogy teljesen felhőtlen lenne az ottani élet – főleg, hogy most kiderült: a turisták száma alapján a világ legzsúfoltabb államáról van szó.
szeptember 20., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A világ egyik legboldogabb országa egyben a legzsúfoltabb…
Hamu és Gyémánt

A Sagrada Familia üzemeltetői 20 ezer jegyet osztanak szét szeptemberben azok között, akik szeretnék megcsodálni az 1882 óta folyamatosan épülő templomot.
szeptember 13., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Most ingyenesen is megcsodálhatjuk Európa egyik…
Hamu és Gyémánt

Az elmúlt években egyre komolyabb problémákat okoz Európa-szerte a túlturizmus, ami ellen talán a spanyolok küzdenek a leginkább. Szinte naponta hallunk újabb és újabb híreket arról, hogy milyen különös szabályokat vezetnek be egyes városokban, hogy kordában tartsák a látogatókat és azok néha…

Belgium egyik népszerű úti célja, Brugge az Airbnb-szolgáltatások visszaszorításával és a sétahajókra vonatkozó korlátozásokkal küzd a tömegturizmus ellen.
szeptember 12., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Európa egyik gyöngyszeme is visszaszorítaná a turistákat
Hamu és Gyémánt

Egyes lakosok szerint annyira sok turista érkezik a portugál városba, hogy még azt is kétszer meg kell gondolniuk, hogy egyáltalán elhagyják-e a lakásukat. A túlturizmus következtében Lisszabon szűk utcáit elöntötték a tuktukok, így a közlekedés egyre nehézkesebb, írja a Euronews.
augusztus 27., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A helyiek szerint már Lisszabon is kezd élhetetlenné válni…
Hamu és Gyémánt

A Devon megye északi részén fekvő angol halászfaluba érkezve nem csoda, ha azt érezzük: megállt az idő. A macskakővel borított településen egyetlen autót sem találunk majd, így a legtöbb látnivalóhoz gyalog juthatunk el, de néhány helyihez hasonlóan közlekedhetünk szamárháton is, írja a Drive.
augusztus 08., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Kitiltották a kocsikat ebből a mesebeli brit faluból
Hamu és Gyémánt

Augusztustól érvénybe lép egy újabb turistaadó Velencében, melyre a városvezetés szerint a túlturizmus megfékezése miatt van szükség. Áprilisban már bevezettek egy új rendszert, ám úgy látszik, az csak tesztidőszakként szolgált. Most véglegessé teszik az adózási formát, mely most főként a…
augusztus 06., 2024 ● Csáka Eszter
Nem érdekli a turistákat a belépődíj, ezért Velence tovább…
Csáka Eszter

Ha utazásra gondolunk, a leggyakrabban homokos tengerpartok, napsütés, turistákkal tömött szűk utcák és lenyűgöző építészeti alkotások jutnak az eszünkbe. De vajon mit tegyünk akkor, ha nem ilyen utazásra vágyunk? A borzongás szerelmeseinek ajánlunk most desztinációkat.

A „túlturizmusról” és az ellene folytatott harcokról sokat hallani az utóbbi időben, hiszen Európa-szerte egyre több olyan nagyváros van, amit szó szerint ellepnek a turisták, a helyiek pedig érthető módon rossz szemmel nézik mindezt. Olyat azonban még nem láttunk, ami a napokban Szantorinin…
július 31., 2024 ● Turi Dániel
Turisztikai káosz: egy nap alatt 11 ezer turista érkezett a…
Turi Dániel

A Görögország és Spanyolország népszerű tengerparti városaiban élők nehéz helyzetben vannak, mivel a strandokon szinte lehetetlen napernyőt és napágyat találni. Az éttermek gyakran illegálisan helyeznek ki fekhelyeket, amelyekért sokszor irreálisan magas árakat kérnek, vagy a korán kelő turisták…
július 22., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A tömegturizmus átka: a görög és a spanyol tengerparton…
Hamu és Gyémánt

Bár az április végén bevezetett idegenforgalmi adóemelés 2,2 millió eurót – közel 900 millió forintot – hozott eddig a népszerű úti célnak, mégis kudarcnak éli meg az azóta eltelt bő 3 hónap tapasztalatait a város 260 ezres lakossága. Pedig nagyon úgy néz ki, hogy még jó ideig marad a velencei…
július 21., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Drasztikus lépés: Velence duplájára emelné a turistaadót
Hamu és Gyémánt

Spanyolország-szerte számos turizmusra kiható szabályt vezettek be az elmúlt időszakban. Az egyik legújabb az a marbellai rendelkezés, amely akár 750 eurós büntetést is kiszab arra, aki könnyít magán a tengerben.
július 14., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Súlyos büntetés jár ezen a spanyol tengerparton, ha nem…
Hamu és Gyémánt