
A világ utazóinak 80 százaléka mindössze a turisztikai célpontok 10 százalékát keresi fel – nem csoda, hogy a tömegturizmus egyre több helyen okoz problémát. Az Intrepid Travel utazásszervező cég éppen ezért állítja össze minden évben a Not Hot List nevű rangsort, amely kevésbé ismert, de…
szeptember 28., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Már most megnevezték 2026 legalulértékeltebb úti célját
Hamu és Gyémánt

A Cotswolds szívében fekvő Bibury falut 2025-ben a Forbes Magazin a világ legszebb falujának választotta. A 600 fős közösségnek azonban a dicsőség mellett súlyos gondokat is hozott az elismerés.
szeptember 25., 2025 ● Oláh-Bebesi Borbála
Hiába választották a világ legszebb falujának, a lakók nem…
Oláh-Bebesi Borbála

Komoly változás előtt áll a spanyol ingatlanpiac, ami a turisták jövőbeni utazásai is érintheti: a kormány bejelentette, hogy 53 ezer illegálisnak talált turisztikai lakást törölnek a nyilvántartásból, és ezek mostantól állandó bérlakásként szolgálnak majd a helyiek számára.
szeptember 18., 2025 ● Turi Dániel
Bajban a turisták? 53 ezer Airbnb-típusú szállást töröltek…
Turi Dániel

A Ryanair jelentős kapacitáscsökkentést tervez a spanyolországi járatainál: a légitársaság bejelentette, hogy összesen egymillió ülőhelyet töröl a téli szezonban. Ez 10 százalékos visszaesést jelent a Kanári-szigetek felé, és 41 százalékos csökkenést Spanyolország több régiójában. Összességében az…
szeptember 08., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Drasztikus járatritkítást jelentett be Spanyolországban a…
Hamu és Gyémánt

Velence, a lagúnák városa régóta a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja – a romantikus gondolázás tömegek bakancslistáján szerepel. Az elmúlt időszakban egyre több turista fedezte fel a traghettókat, vagyis azokat az egyszerű csónakokat, amelyek eredetileg a velenceiek napi közlekedését…
augusztus 26., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Forrnak az indulatok: a turisták rászoktak a 2 eurós…
Hamu és Gyémánt

Ha egy külföldi kiruccanásról van szó, napjainkban Franciaországba özönlik a legnagyobb tömeg – a kellemes tengerpartok, a hangulatos történelmi városok és csodálatos gasztronómia miatt nem is annyira meglepő mindez. A következő évtized végére azonban – az utazási szakértők szerint – biztosan egy…
augusztus 24., 2025 ● Bódy Kolos
Már most küzd a túlturizmussal, 15 éven belül mégis ez az…
Bódy Kolos

Ahogy a Földközi-tenger térsége nyaranta egyre forróbbá válik, a turisták tömegei a hegyvidékek felé veszik az irányt, emiatt pedig a Dolomitok csúcsai mára Olaszország talán legfelkapottabb természetközeli célpontjaivá váltak – az ezzel járó túlzsúfoltság viszont komoly problémákat okoz a helyiek…
augusztus 12., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Mostantól csak pénzért sétálhatunk az egyik legszebb olasz…
Hamu és Gyémánt

Bár Mallorca továbbra is népszerű úti célnak számít, a helyi vendéglátóegységek mégis válsággal küzdenek. A spanyol sziget lakóinak hamarosan tömeges bezárásokra kell számítaniuk, ami több száz éttermet is jelenthet.
július 26., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Túlturizmus ide vagy oda, Mallorca a csőd szélére került
Hamu és Gyémánt

Ha idén nyáron Málagára készülünk, jó, ha tudunk néhány új szabályról, melyek megszegéséért akár 750 eurós, azaz körülbelül 300 ezer forintos büntetés is járhat, a népszerű spanyol város ugyanis 10 pontban rögzítette az elvárt viselkedési formákat. Az Improve your stay! névre hallgató kampány…
július 19., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Csak semmi nudi! Súlyos büntetésre számíthat, aki Málagán…
Hamu és Gyémánt

A nyári kikapcsolódás régebben egyet jelentett a nyugalommal, a friss levegővel, a tengerparton való zavartalan pihenéssel – ez azonban mára megváltozott. A túlturizmus korában már cseppet sem könnyű olyan úti célt választani, ahol ne találkoznánk a felgyorsult világunk negatív hatásaival:
július 09., 2025 ● Oláh-Bebesi Borbála
Íme Európa legeldugottabb kisvárosai, ha idén nyáron…
Oláh-Bebesi Borbála

Mallorca sok magyar utazó kedvenc nyári célpontja, a mediterrán sziget azonban most egészen szokatlan tiltakozási formákkal hívja fel magára a figyelmet. A helyiek ugyanis már nemcsak sztrájkolnak, hanem egyre inkább saját kezükbe veszik a turizmus szabályozását is, módszereik között pedig olyanok…
július 07., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Vigyázat! Így verik át a turistákat Mallorcán a helyiek
Hamu és Gyémánt

A Baleár-szigetek – Mallorca, Ibiza és Menorca – népszerű nyaralóhelyei idén nyáron nemcsak a turistáktól lesznek zsúfoltak, hanem a tüntetésektől is. A szigeteken dolgozó turisztikai munkavállalók ugyanis július 10-től hat alkalommal terveznek sztrájkot, válaszul a hónapok óta húzódó, sikertelen…
július 01., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Egymást érik a sztrájkok a spanyolok kedvenc nyaralóhelyén…
Hamu és Gyémánt