
Valahol Mezopotámiában, nagyjából i. e. 1750 körül egy feldühödött vásárló nem hagyta annyiban, hogy silány árut kapott. Nem írt értékelést, nem küldött panaszemailt, és nem fenyegetőzött közösségi médiával. Ehelyett agyagtáblát vett elő…

A történelem során emberek millióinak nem maradt fenn írásos nyoma, így személyes történetük a feledés homályába veszett. Ötezer évvel ezelőtt azonban élt egy kereskedő, aki feljegyezte a nevét – és ezzel évszázadokra szóló hagyományt teremtett.

A kutatóknak egy 4400 évvel ezelőtt keletkezett, táblára vésett sumér történetet sikerült részletesen elemezni. Bár az írás a tábla törött állapota miatt hiányos, az olvasható szöveg nagy része elénk tárja Fox, a ravasz róka kalandját, aki Ishkurt, a viharistent menti ki az alvilágból.
július 26., 2025 ● Hamu és Gyémánt
4400 éves sumér szöveget sikerült végre értelmezni
Hamu és Gyémánt

Szinte hihetetlen, de az ókori Mezopotámia területén az élet sok tekintetben hasonlított a mai világhoz: az emberek társasjátékokkal játszottak, dolgoztak, agyagtáblákon levelezgettek egymással és előszeretettel fogyasztottak sört. A Drive beszámolója szerint nemrégiben pedig egy több ezer éves…
január 31., 2025 ● Turi Dániel
4000 éves recept alapján főzték meg a világ legrégebbi sörét
Turi Dániel

A szappan alapvetően két nagyon egyszerű összetevőből álló tisztálkodási eszköz, amelyről az első feljegyzések már az időszámításunk előtti kétezres években megjelentek. De vajon hogyan tisztálkodtak az őseink ezt megelőzően, és milyen különleges módokat használtak arra, hogy illatosak legyenek? A…
szeptember 18., 2024 ● Turi Dániel
Így tisztálkodtak az emberek a szappan megjelenése előtt
Turi Dániel

Az imago Mundi, más néven a babiloni világtérkép sokak szerint legrégebbi térkép, amelyet valaha felfedeztek. Igaz, nem olyan pontosságú, mint a Google Maps, és nem is olyan pompásan illusztrált, mint a középkori térképészet, ugyanakkor egyedülálló betekintést nyújt abba, ahogyan az ókori…
július 04., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Szörnyeket fedeztek fel a világ egyik legrégebbi térképén
Hamu és Gyémánt
január 15., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Mezopotámiai téglák miatt fejthetjük meg, mi is történik…
Hamu és Gyémánt

A parfümök sokunk életében fontos szerepet játszanak. Egy-egy illat képes mélyen beleégni emlékezetünkbe, személyes élményeket is társítunk hozzá, mondhatni meghatározója életünknek. Ennek apropóján elhoztunk most három érdekes tényt a parfümök történelméből, amit lehet, hogy sokan nem ismernek.
január 07., 2024 ● Hamu és Gyémánt
3 lenyűgöző tény, amit biztosan nem tudtál a parfümök…
Hamu és Gyémánt
