Bronzkori uralkodónő sírjára bukkantak Spanyolországban

A lelőhelyen dolgozó régészek szerint a nők komoly politikai hatalommal bírtak 4000 évvel ezelőtti bronzkori társadalomban - éles ellentétben azzal, amit eddig gondoltak a szakértők.

A spanyolországi kutatás során az úgynevezett Argar-kultúra (El Argar) maradványait vizsgálták, melyet az időszámítás előtt 2200 és 1550 között létező közösség hozott létre, ezzel megalapítva a Földközi-tenger nyugati partvidékének első államát – írja a CNN.

Vicente Lull, a Barcelonai Autonóm Egyetem (UAB) kutatója csoportjával elemezte a La Almoloya területén megtalálható hercegi sírban talált maradványokat. A 38-as számú nyughelyben egy 35-40 éves férfit és egy 25-30 éves nőt temettek el megközelítőleg 3600 évvel ezelőtt.

A sírban mintegy 30 értékes leletet találtak, melyek közül a legtöbb ezüstből készült. A legtöbb tárgy női volt, köztük ékszerek, valamint egy ékes fejdísz.

Ezüst gyűrűk, nyakláncok és fültágítók.

CNN

A nyughelyet 2014-ben találták meg, a régészek azonban mostanra tudták megállapítani, hogy a sír a település palotája alatt helyezkedett el. Így ez volt az első alkalom, amikor sikerült igazolni, hogy az El Argar társadalma ilyen politikai komplexumok köré szerveződött. A kutatók szerint az uralkodó osztályba tartozó nők igazán fontos részeit képezték az El Argar-társadalmának irányításában, sőt ebben a kultúrában a nőknek saját jogon lehetett hatalmuk.

A figyelmetekbe ajánljuk