Egy jótékonysági olvasópróbának köszönhetően online összecsődült egy halom szupersztár.



Sean Pennt az Változó világ című vígjáték tette sztárrá az Egyesült Államokban. Most kultikus filmjét felhasználva próbál jótékonykodni, pénzt gyűjtve a koronavírus-járvány miatt kiszolgáltatottá vált emberek számára. Összecsődítette egy halom híres barátját, köztük Brad Pittet, Jennifer Anistont, Morgan Freemant, Jimmy Kimmelt, Shia LaBeouf-öt, John Legendet, Ray Liottát, Julia Roberts-t és Dane Cookot, hogy egy online olvasópróba kereteiben adják elő 1982-es sikerkomédiáját.

A karaktert, akit az eredetiben Penn játszott, ezúttal LaBeouf alakította. A színész játékát kénytelenek vagyunk kiemelni, annyira nagy beleadással és elkötelezettséggel vitte véghez alakítását.

Fontos megemlíteni továbbá azt a tényt is, hogy az egykor amerika álompárjaként aposztrofált Jennifer Anistont és Brad Pittet először lehetett sok év után együtt látni, aranyosan kínosra is sikerült az egyik jelenet miatt.

Friss

Külföldön is rendhagyó módon ünneplik a magyar kultúra napját

A koronavírus-járvány következtében nincs lehetőség arra, hogy a szokásos módon ünnepeljük kultúránkat, mégis, az online világ lehetőséget ad rá, hogy ebben a helyzetben is méltó módon tisztelegjünk ma hazánk hagyományai előtt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk