A Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámában egy éltető fogalomról, a reményről beszélgettünk négy közéleti szereplővel. Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta emellett a receptre felírható történetek esetét, aktuális kedvenc meséjét és készülő könyvének terveit is megosztotta velünk.


Egyszer volt, hol nem volt

Mikor és hogyan tapasztaltad először, hogy a meséknek gyógyító hatása van?

Egy reménytelen helyzetben. Amikor az ötéves fiam nagyon beteg volt, és hosszú hónapokig nem tudták sehol meggyógyítani, teljesen reményvesztetett állapotba kerültünk: ő is és én is. Ebben az időszakban sokat meséltem neki. Egyszer az egyik mesére nagyon pozitívan reagált, onnantól kezdve csak azt az egy mesét szerette volna hallani, és az állapota fokozatosan javulni kezdett. Csak utólag tudom, hogy a mesének mekkora szerepe lehetett a gyógyulási folyamatban, akkor nem igazán gondoltam rá, hogy lehet összefüggés.

Később ezen élményeim hatására egyre többet jártam kórházakba mesét mondani, és fokozatosan észrevettem, hogy valahogy mindenki jobban lett a meséktől. Ezek után eltelt tizenöt év, mire fokozatosan azt is meg tudtam érteni, hogy mi történik ilyenkor.

Hogyan segítenek a népmesék a válsághelyzetekben? Lehet „receptre felírni" meséket?

Ez azért nem ilyen egyszerű, bár Oláh Andor orvos például Ady-verseket is írt fel a betegeinek… Én is tudok receptre ajánlani meséket, és volt is erre példa az elmúlt egy-másfél évben, de csakis egy nagyon alapos esetfelvétel után, amelyből kiderítem, hogy kinek mi a problémája például a járványhelyzettel, hiszen ahány emberrel beszélünk, mindenki mást visel nehezen.

A meseterápia szépsége, hogy egyénre szabottan tud választ adni a problémákra.

Kedvenc mese és a női karakterek

Van kedvenc meséd, vagy ahogy a zene esetében sokakra jellemző, az adott hangulatodhoz, helyzethez keresel megfelelő mesét?

Van most egy kedvenc mesém, amelynek segítségével átkeltem az eddigi pandémiás helyzeten. Ez a kínai mese egy folyóba esett öregemberről szól, aki nem kezd el kapálózni a folyóban, nem akar mindenáron kijutni – pedig a partról nagyon sokan nyújtogatják neki a kezüket –, hanem felveszi a folyó sodrásának a ritmusát. Tudja, hogy ha elkezdene kifelé úszni a folyóból, akkor majdnem biztosan megfulladna. Most az a feladata, hogy váljon egy kicsit folyóvá: küzdjön meg az árral és a vízalatti mélységekben rejlő veszélyes elemekkel, és amikor a folyó vízszintesebb mederhez ér, akkor lehetővé fogja tenni neki, hogy kimásszon. Ebben a helyzetben azonban minden rossz mozdulat az életébe kerülhet. Kicsit „folyóvá válós" időszakomban vagyok – úgy szeretnék átjutni a járványhelyzeten, mint ez az öregember a mesében.

Mesék a felnőtté válásról könyved előszavában azt írod, az egyik legnagyobb tévedés, amivel a munkád során találkoztál, hogy a népmesék tele vannak áldozat típusú nőkkel, akiket meg kell menteni. Ez egyáltalán nem jellemző a mesékre? Ugyanolyan sokszínűek a női, mint a férfi szereplők?

Én azt gondolom, hogy van valamiféle egyensúly. A mesékről való gondolkodás elég mély hullámokat vet mostanában. Az embereknek pedig feltűnt, hogy a régi mesegyűjtemények valóban férfiközpontúak. Az is igaz azonban, hogy régen is és most is a mesegyűjtemények válogatóitól függ, hogy milyen meséket részesítenek előnyben. Számtalan olyan mese van, amely a nők bátorságáról, kiállásáról, karakánságáról szól. A mesék ugyanis sok élethelyzetre alkalmazhatóak: a nők megküzdése pedig számtalan esetben jellemző, így ezek a történetek természetesen megjelennek a mesékben is.

A mesék szerepe a 21. században

Vissza kell adni a mesét a felnőtteknek a mesét – mondtad el többször is beszélgetésekben. Hogyan távolodtunk el fokozatosan a mesék világától, mit veszítettünk ezáltal, és miért lenne fontos, hogy visszatérjünk?

Úgy látom, hogy az eltávolodásnak két nagy oka van. Az egyik a racionális világkép terjedése a felvilágosodás korától kezdve, és ezzel párhuzamosan a mesék természetfelettiségének, mágikus elemeinek elutasítása. De ez a kisebbik ok, én a nagyobb bajt abban látom, hogy megszűntek a közösségek. A mese közösségi műfaj és a közösség tartja életben. Csodálatos élmény, amikor sok ember van együtt egy elmondott/meghallgatott mesében: ez egy kollektív ünnep, együtt is megtörténik valami, miközben mindenki saját maga számára is megtalálja a mesében azt, ami számára fontos. A közösségek megszűnése a legfontosabb oka annak, hogy eltávolodtunk a meséktől. Ez fordítva is igaz: ahogy újraalakulnak közösségek, és ahogy a közösségek a történeteket fontosnak tartják, újra megérkeznek a mesék. Magyarországon napjainkban a mesélés, a mesemondás egyfajta virágkorát éli – de ez persze nem olyan nagyívű, mint régen, amikor a mese és a történetek mindennapos dolognak számítottak az emberek életében.

Érdemes a meséket a 21. századra adaptálni (akár digitális teret, funkciókat is bevonni), vagy éppen abban rejlik az ereje, hogy ezekből a virtuális terekből szakítja ki a mesehallgatót, -olvasót?

A mesékben kortól függetlenül ott rejlik az üzenet. A juhász vagy király csak díszlet – ezeket a szereplőket behelyettesíthetjük bármilyen főnök, vezető, alkalmazott helyébe. A mesékben ugyanis nem a díszlet a lényeges, hanem a tartalom. A tartalom pedig időről időre, évszázadról évszázadra újra aktivizálódik.

Mostanában sokat dolgozom fiatalokkal, akikkel pontosan ezt csináljuk: új köntösbe öltöztetjük a meséket.
Vagyis semmit nem változtatunk meg a mesén, csak a díszletet, és megnézzük, hogy ha az elnevezések megfelelnek például egy középiskolai osztály kereteinek, a szereplők pedig az osztály tagjainak, akkor hogyan működik egy történet. Döbbenetes, hogy újra és újra abban az aha-élményben van részük a fiataloknak, hogy ezek a mesék tényleg róluk szólnak. Pszichológiai értelemben minden mese nagyon modern és érvényes a 21. századra is: jót tesz nekik, ha a helyszíneket vagy tárgyakat aktualizáljuk a mai valóságunknak megfelelően.

Saját mesékről szőtt álmok

Mik a terveid a 2021-es év második felére?

Ha valamire megtanított az elmúlt másfél év, akkor az az, hogy ne tervezzek sokat és túlságosan előre. Nekem eddig az elmúlt tíz évben január első két hetében tele lett egész évre a naptáram – sőt, volt, amikor azon túl is be voltam már táblázva. Tavaly volt az első évem, hogy semmi sem valósult meg abból, ami be volt írva a naptárba. Idén már ceruzával írom a programokat – így egyszerűbb radírozgatni.

Dolgozol most új könyvön, vagy látsz már olyan projekteket, amelyeket idén szeretnél megvalósítani?

Vannak ötleteim, de ezek most főként alkotói tervek. Év elejétől a könyvírásra fókuszáltam, amihez jól is jött a járvány okozta elszigeteltség. Amire már nagyon rég nem volt példa, hogy most nem mesegyűjteményt állítok össze, hanem nagyon régóta készülnek bennem saját mesék megszólalni, és most ezeket a meséket engedem ki a palackból.

Akkor a következő Boldizsár Ildikó-könyv mindenképp rendhagyó lesz abból a szempontból, hogy az általad írt meséket olvashatjuk majd benne.

Ez egészen biztosnak tűnik. Régóta készülődnek bennem a történetek, és most már tényleg kikívánkoznak.

Van remény! Cikk és fotók a Hamu és Gyémánt magazinban

Egyszer fent, egyszer lent – nemcsak egy éven, egy hónapon, hanem akár egy napon belül is változhatnak az előjelek, állandó mozgásban tartva az életünket. Ez a hullámzás az elmúlt időszakra különösen jellemző volt. Hol bujkál a nehéz időkben a remény? Erről beszélgettünk Boldizsár Ildikóval, Mautner Zsófival, Stork Natasával és Szőnyi Ferenccel a Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámában.

Hamu és Gyémánt

A magazin megvásárolható a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.

Szerző: Szakszon Réka

A figyelmetekbe ajánljuk