billie eilish

Billie Eilish-t nem érdekli, ha „unalmasnak" tartják az új stílusát

A fiatal popsztár válaszolt az új fűzős és alakformáló stílusát bíráló kritikusoknak.


A világ egyik legnagyobb popsztárjaként Billie Eilish-nak markáns véleményekkel kell szembe néznie, amikor úgy dönt, hogy valami újat visel, esetleg képvisel. A mostani korszakával és a Happier Than Ever album megjelenésével Eilish is új külsőt mutatott be: neon zöld fürtjeit platina szőke hajkorona váltotta fel, lógós és bő ruháit, pedig merész fűzök és csipkék.

De hamar kiderült, hogy ez a megjelenés nem mindenkinek nyerte el a tetszését, sokan hiányolják az énekesnő régi stílusát, amit ő egyszerűen nem ért, hiszen az leginkább az önbizalomhiányáról szólt.

Korábban már többször is kifejtette, hogy mi áll a túlméretezett ruhák és ennek az megjelenésnek a hátterében, többek között a Dazednek adott 2020-as címlapinterjújában:

Az egyetlen ok, amiért ezt csináltam, az az volt, hogy utáltam a testem"

– mondta akkor, s hozzátette, hogy senki kedvéért nem változna meg.

A figyelmetekbe ajánljuk