Pat Sharp brit lemezlovas 1990 környékén
Getty Images

Pat Sharp brit lemezlovas 1990 környékén

Újabb ausztrál iskolában tiltották be a bundesliga-frizurát

Ausztráliában lassan megállíthatatlan frizuraőrület veszi kezdetét.

Úgy tűnik az ausztrál fiatalok újra felfedezték maguknak a legendás bundesliga-frizurát, ami a '70-es évek végén kezdte el útját a világ körül, és a '80-as végén egy az egyben meghódította azt – ekkor már rengeteg világsztár és német labdarugó is büszkén viselte.

Örök mondás, hogy a divat már csak ismétli önmagát, és minden lecsengő stílus visszatér egyszer, hogy újra a csúcson tündököljön. Úgy tűnik ezt a tündöklést akarják csírájában elfojtani az ausztráliai Perth-ben található elit magániskolában, a Trinity College-ban

Az intézményben kisebb lázadás történhet, hiszen az iskola közleményben tudatta, hogy a bundesliga-frizura „rendetlen" és „elfogadhatatlan". Ráadásul egy teljes lista készült arról, hogy mik azok a frizurák, amiket az iskola szabályzata elfogad.

Így egy másik nagy klasszikus, a „patkányfarok" is tiltólistára került. Ez az, amikor egy alapvetően rövid frizurán vékony tincs lóg a tarkó részben. Kevésbé extrémebb hajformákkal is hasonló szigorral jártak el: sem taraja, sem hosszú haja nem lehet a tanulóknak, mert a kontyot és a szembe lógó hajat is megtiltották.

És hogy milyen büntetéssel sújtja az iskola a renitens diákokat?

Akik nem „hagyományos" frizurát viselnek, hazaküldik a szüleikhez, és el kell menniük fodrászhoz.

Februárban egyébként már Sydneyben is betiltották a bundesliga-frizurákat; lassan úgy tűnik kezd országos méretűvé válni a halhatatlan stílus.

(news.com.au)


A figyelmetekbe ajánljuk