Audrey Hepburn.

Megvan, ki játssza Audrey Hepburnt a legendás színésznőről szóló filmben

Az ikonikus színésznő, Audrey Hepburn életrajzi filmje Rooney Mara főszereplésével készül az Apple gyártásában.


Az Oscar-díjra jelölt Szólíts a neveden rendezője, Luca Guadagnino fogja vezetni a projektet, Mara lesz a producer, a forgatókönyvet pedig Michael Mitnick, Az emlékek őre társszerzője írja.

Bár a cselekmény részleteiről egyelőre nem nyilatkoznak, Hepburn élettörténete filmért kiállt, hiszen olyan filmekben szerepelt, mint az Álom luxuskivitelben vagy a My Fair Lady.

Négy évtizedes karrierje során Hepburn úgynevezett EGOT-státuszt ért el, ami azt jelenti, hogy Emmy-, Oscar-, Tony- és Grammy-díjat is nyert, utóbbit posztumusz kapta. Emellett elkötelezett humanitárius volt: az UNICEF-fel együttműködve segített az afrikai, dél-amerikai és ázsiai gyermekeknek, és 1992-ben megkapta az Elnöki Szabadság Érdemérmet.

Rooney Marát kétszer jelölték Oscar-díjra, a 2011-es A Tetovált lány és a 2015-ös Carol című filmekben nyújtott alakításáért. Legutóbb Guillermo del Toro "Nightmare Alley" című filmjében játszott Bradley Cooper, Cate Blanchett, Toni Collette és Willem Dafoe oldalán.

A film bemutatójának időpontjáról egyelőre nincs információ.

Forrás: Variety


A figyelmetekbe ajánljuk