Anna Nicole Smith, aki legbelül mindig is egy texasi kislány maradt

Bálványa, Marilyn Monroe nélkül talán meg sem született volna Anna Nicole Smith.


Anna Nicole Smith ugyanis Vickie Lynn Marshallként látta meg a napvilágot. A gyerekkora korántsem volt egyszerű, édesanyja zsarnok természetét nem sokáig tűrte, így nagyon korán, mindössze 17 évesen elköltözött és házasságot kötött legelső férjével Billy Smith-el. A gimnáziumot pedig abbahagyta és nem vizsgázott le semmiből.

Férjétől született egy kisfia, Daniel, ám nem sokkal a gyermek születése után Billy az utcára dobta őket. Anna próbált menedéket találni az édesanyjánál, azonban a nő nem volt hajlandó támogatni a lányát, így csak saját magára számíthatott. Ekkor ismerkedett meg a sztriptízbárok világával és táncosnőként dolgozott egy ideig, majd nem sokkal ezután a Playboy is felfigyelt szépségére. 1993-ban pedig ő lett az év Playmate-je, ennek köszönhetően több filmben is szerepet kapott – Csupasz pisztoly 33 1/3 – Az utolsó merénylet, A nagy ugrás –, ennek ellenére sosem lehengerlő színészi teljesítménye miatt szerepelt az újságok címlapjain, sokkal inkább botrányai miatt.

Több házasságot is kötött: az egyiket a nála 63 évvel idősebb texasi olajmilliárdossal. A férfi halála után jogi úton próbált hozzájutni az örökség egy részéhez, ezért több mint tíz évig sikertelenül pereskedett a milliárdos fiával. Az ügyet a média is azonnal felkapta, ami jó ideig megkeserítette Anna Nicole életét, hiszen nem festett rá túl jó fényt.

Később ügyvédje, Howard K. Stern mellett kereste a boldogságot, így nem sokkal a halála előtt férjhez ment hozzá.

Ám a modellnek volt egy sötét oldala is, akárcsak példaképének Marilyn Monroe-nak. Anna is depresszióval küzdött, valamint a vényköteles gyógyszerek rabjává vált és előszeretettel fogyasztott rá alkoholt. Ebben az időszakban született meg kislánya Dannielynn Birkhead, akiről a playmate haláláig mindenki azt hitte, hogy a férjétől van. Ám későbbi DNS-vizsgálatok során kiderült, hogy egy fotós, Larry Birkhead az apa. Ezzel egy időben több más férfi is jelentkezett, miszerint ők a baba apukái, köztük Alexander Denk testőr, sőt még Gábor ZsaZsa férje, Frédéric von Anhalt herceg is.

Anna valójában sosem találta a helyét a világban, az egyetlen boldogságot kislánya és fia jelentette számára, de Daniel alig három nappal Dannielynn születése után elhunyt. A 20 éves fiú éppen meglátogatta kishúgát és édesanyját a kórházban, amikor ellopta Smith metadonját, amivel még ott, a helyszínen túladagolta magát és meghalt.

A modell nem bírta feldolgozni egyetlen fia halálát, utolsó hónapjaiban pedig meglehetősen zavartan viselkedett. Kislánya még nem volt féléves, amikor 2007. február 8-án gyógyszer-túladagolásban elhuny. A nyomozók mintegy 44 különböző szert találtak hotelszobájában, ezek között ópiát és nyugtatót egyaránt.

A világ számára Anna Nicole Smith egy elbűvölő, szőke hollywoodi bombázó volt, egy igazi szexszimbólum. De azok, akik igazán ismerték, tudták, hogy sokszor magányosan próbálta felvenni a harcot a bulvár rosszindulatú pletykáival, tiszavirág életű kapcsolataival, súlyos gyógyszerfüggőségével és súlyproblémáival.

Legbelül egy kislány volt, egy texasi kislány, akit a csinos álarc mögött Vicky Lynnek hívtak.

A figyelmetekbe ajánljuk