4 eset, amikor restaurátorok tettek tönkre felbecsülhetetlen értékű alkotásokat
2023-10-15
A restaurálás mindig is egy nehéz szakmának számított, ebben a cikkben azonban 4 olyan esetet sorolunk fel, amikor a szakemberek jobban tették volna, ha békén hagyják a felbecsülhetetlen értékű műveket.
Világszerte számtalan Szent Györgyöt ábrázoló szobor van kiállítva, azonban a spanyolországi Estellában található műhöz egy óriási baki kapcsolódik.
Az évszázadok során ugyanis a szobor eléggé elhasználódott, ezért 2018-ban egy helyi restaurátort bíztak meg a munkálatokkal – írja a Listverse.
Ez azonban egy meglehetősen rossz döntés volt, ugyanis a férfi gyakorlatilag egy karikatúrát csinált a műemlékből, Szent György arca például rózsaszín lett – sokak szerint úgy nézett ki, mint a népszerű rajzfilmfigura, Tintin.
Ez is érdekelhet: 35 dollárért megvásárolt egy szobrot, később derült ki, hogy az ókori Rómából származik
A Santa Cruz da Barra nevű brazil kápolnában egy 19. századi Santa Barbara-szobor volt kiállítva, ám az évszázadok markáns nyomot hagytak az alkotáson.
Ennek okán 2012-ben a riói Museu Histórico do Exército restaurátorai fél éven át dolgoztak a szobor felújításán, a végeredményen azonban mindenki megdöbbent.
A szakemberek ugyanis az eredeti négy rétegű festék eltávolítása után egy speciális színezési eljárást használtak, amely okán a szobor leginkább egy Barbie-babára hajazott.
A szoborról készült képeket EZEN A LINKEN lehet megtekinteni.
Az egyik Soledadban található templom Páduai Szent Antal-szobra sem tegnap készült, ugyanis a mű a 17. századból származik. Pont emiatt a helyi városvezetés 2018-ban úgy döntött, hogy kicsinosítják a település büszkeségét. Bár ne tették volna.
Az eredmény a korábban említett Santa Barba-szoboréhoz hasonlít, ugyanis nem egy felújított, hanem egy „kisminkelt művet” sikerült létrehozni. Ráadásul a helyiek nagyon felháborodtak, mivel túlzottan is femininnek találták a kedvenc szobrukat.
A törökországi Sile városában található Ocakli Ada várat mintegy 2000 évvel ezelőtt a genovaiak építettek, és először őrtoronyként használták azt. Az építményt azonban 1396-ban az Oszmán Birodalom elfoglalta.
A vár 2015-ben egy átfogó felújításon esett át, ám sokak szerint egy kicsit sem hasonlított az eredeti, műalkotásként kezelt őrtoronyhoz, egyesek pedig azt feltételezték, hogy gyakorlatilag egy vadiúj építményt húztak fel.
Egy helyi professzor, Kemal Kutgun Eyupgiller azonban védelmébe vette a projektet:
Amit itt kritizálni kell, az az elhanyagoltság, amit a kastély a 19. század óta folyamatosan elszenvedett.