Több mint 80 évvel ezelőtt lelőttek egy amerikai bombázó repülőgépet, amelyet Gilbert Haldeen Myers alhadnagy vezetett, az olaszországi Szicília felett. A zuhanás után sehol sem találták, Myers-t így eltűntnek nyilvánították. Azonban közel 100 évvel később csoda történt, és egy különleges eljárásnak köszönhetően sikerült a férfit azonosítani.


A 27 évesen pilóta öt társával együtt vesztette életét 1943 júliusában, amikor a Sciacca repülőtértől alig egy kilométerre lezuhantak – ezért a brit egyetem konfliktusban elhunytak felderítésével és azonosításával foglalkozó csoportja (CRICC) az amerikai hadügy hadifoglyokat és háborúban eltűnteket kutató ügynökségével (DPAA) együtt erre a területre összpontosított – írja az IFLScience.

Ez is érdekelhet: 10 megrendítő tény a második világháborúról


Műveleteink során szisztematikusan feltártuk a talajt, aprólékosan megvizsgálva minden olyan darabot, amely csont vagy egyéb bizonyíték lehetett. Az olyan kihívásokkal teli környezetben, mint a szicíliai ásatási helyszín, csapatunk nedves szűrést alkalmazott, egy olyan eljárást, amelynek során a kiásott anyagot vízen keresztül vezetik át az emberi maradványok és leletek elkülönítése és elemzése érdekében

– magyarázta David Errickson, a Cranfieldi Törvényszéki Intézet régészet és antropológia vezetője.

A repülőgép roncsai mellett így emberi maradványokat is azonosítani tudtak, amiket aztán a DPAA laboratóriumában, a világ legnagyobb csontváz-azonosító központjában elemeztek. A DNS-elemzés és a kutatók által talált egyéb bizonyítékok (pl. személyes tárgyak) együtt megerősítették, hogy a maradványok Myershez tartoztak.

A pilóta személyes holmijait visszajuttatták a családjának, illetve méltó temetésben is részesülhetett – november 10-én, a floridai St. Petersburgben búcsúztatták el.

www.youtube.com

World War II pilot laid to rest in St. Pete after 80 years MIA

Olvasd el ezt is! Auschwitz hiénája – Irma Grese, a második világháború legkegyetlenebb asszonya

A második világháborúban több mint 72 ezer amerikai katona tűnt el, akiket azóta sem találtak. Bár a szakértők most úgy gondolják, hogy közülük 39 ezret meg lehetne találni, ez azonban értelemszerűen óriási kihívásokkal jár. Ráadásul a körülményeket befolyásolja a baleset utáni földhasználat. Azokon a területeken, ahol szántás történt, vagy ahol a terep megváltozott, a felfedezések gyakran csak apró töredékekre korlátozódnak.