Nagy lehet a baj, le kellett zárni a világhírű olasz műemléket
2023-10-29
A bolognai városvezetésnek drasztikus lépést kellett hoznia: biztonsági okokra hivatkozva lezárták a város legendás tornyát a hétvégére.
Az olaszországi Bolognában található Garisenda-torony a település egyik nevezetessége, évről évre rengeteg turista látogat oda, ám a városvezetésnek nem volt más választása, le kellett zárnia a műemléket – írja az Euronews.
A szakértők ugyanis nagyon aggódnak az építmény stabilitása miatt, hiszen a beszámolók szerint az eddig is fokozatosan dőlő építmény aggasztó jeleket mutat.
Ez is érdekelhet: Pénztárcabarát városnézés tervezünk? Akkor ezeket a városokat kerüljük el!
A torony alapjai az elmúlt időszakban rendkívüli módon meggyengültek, ezért a mozgása egyre intenzívebb lett.
Azon dolgozunk, hogy mindent megtegyünk, amit kell
– mondta Matteo Lepore, a város polgármestere.
Fontos megjegyezni, hogy a torony köré 2019-ben acélszalagokat szereltek, 2022-ben pedig habarcsinjekciókkal erősítették meg az alapokat, de a problémák így sem oldódtak meg.
A 48 méter magas Garisenda-torony 1109 és 1119 között épült, és a valamivel magasabb Asinelli-toronnyal együtt egyike Bologna úgynevezett „ikertornyainak”.